Bírósági ítélet kötelezi a kormányt időközi helyhatósági választásokat kiírni

A kormány köteles időközi helyhatósági választásokat kiírni az 57 településen, ahol megüresedett a polgármesteri szék vagy feloszlatták a helyi tanácsot, miután Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje párt elnöke jogerősen megnyerte az ügyben indított pert – írja az Agerpres.

A legfelsőbb bíróság elutasította a kormány fellebbezését, és fenntartotta a bukaresti táblabíróság Ludovic Orbannak kedvező, március 16-i határozatát. E szerint a táblabíróság kötelezi az alperest, azaz Románia Kormányát az időközi polgármester-választások, illetve helyhatósági választások kiírására azokon a településeken, ahol a polgármesteri szék megüresedett vagy feloszlott a helyi tanács.

Ludovic Orban május 26-án a legfőbb ügyészségen is feljelentette a kormányt és Nicolae Ciucă volt miniszterelnököt, mivel megtagadták az időközi helyhatósági választások kiírását az 57 településen.

A politikus a feljelentés benyújtása után kijelentette, a kormány durva törvénysértést követ el, nem tartja tiszteletben az alkotmányt, sem pedig a demokrácia alapját képező választójogot. Elmondta, hogy a feljelentéshez utolsó megoldásként folyamodott egy sor figyelmeztető lépés után, amelyeket mind egy szálig válasz nélkül hagyott a kormány.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!