Két nőt is bántalmaztak az utcán tinédzserkorúak csütörtökön Csíkszeredában

Két nőt is bántalmaztak az utcán tinédzserkorú lányok csütörtökön Csíkszeredában – írja az Agerpres hírügynökség a rendőrség tájékoztatása alapján.

Az első eset 17 óra körül történt, egy 22 éves csíkszenttamási lányt támadott meg a három kiskorú a város egyik utcáján. A második eset 20 óra körül történt a Mihail Sadoveanu utcában, egy 27 éves nőre támadtak rá, aki épp a munkából tartott haza. A rendőrség nyomozást indított az elkövetők azonosítására. A Hargita Népe azt írja, feltételezhetően ugyanazon egyénekből álló hármas csoport támadt rá a két nőre.

A 27 éves nő bátya a Hargita Népének azt nyilatkozta, hogy a három tinédzser minden indok nélkül támadt rá a testvérére, ököllel és lábbal bántalmazták. Állítása szerint nem loptak el semmi a testvérétől, egyszerűen „csúnyán megverték”. A 27 éves nő fején, karján és mellkasán szenvedett 7-8 napos orvosi ellátást igénylő sérüléseket.

A férfi szerint nem elszigetelt esetről van szó, történtek már hasonló bántalmazások a városban.

A Csíkszeredai Helyi Rendőrség a Civil Csíkszereda Facebook-csoportban azt közölte, hogy az esetek miatt pénteken megbeszélést tartott a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség vezetője, a városi rendőrség vezetője, a Hargita Megyei Csendőrség képviselője és a helyi rendőrség igazgatója. Azt ígérik, hogy növelni fogják a város központi részén a járőrözések számát.

„Napi szinten, még a késő esti órákban gyalogosan is járőröznek a helyi rendőrök a központi zónában, hogy a jelenlegi létszám ellenére is (6 személy) mindent megtegyünk azért, hogy növeljük városunk közbiztonságát. Minden járőrözés mellett a legfontosabb, hogy ha valami történik, azonnal kell hívni a hatóságokat, hisz akkor nagyon hamar tudomást szereznek és gyorsan, hatékonyan tudnak közbelépni” – írták.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!