Őrizetbe vették Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester anyósát és apósát

2023. november 9. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

Őrizetbe vett az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) két személyt, akik csúszópénzt próbáltak meg átadni egy bírónak egy kedvező ítéletet reményében, az Agerpres pedig az ügyészséghez közeli forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester anyósáról és apósáról van szó, akik megpróbálták megvesztegetni a vejük korrupciós perében ítélkező bírói testület egyik tagját.

A házaspárt 24 órára vették őrizetbe vesztegetés, illetve vesztegetésben való bűnrészesség gyanúja miatt, a Maros megyei törvényszék pedig csütörtökön dönt a két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatásba helyezéséről.

Az ügyészség szerint az őrizetbe vett nő október 25-én lépett kapcsolatba a hozzátartozója korrupciós perének fellebbviteli szakaszában ítélkező bírói testület egyik tagjának rokonával, és felajánlotta, hogy 50 000 és 100 000 euró közötti összegért megvásárol egy Maros megyei vállalkozást, amelynek az utóbbi tulajdonosa volt. A nő ugyanakkor jelezte, hogy más, illetéktelen javakhoz is hajlandó hozzásegíteni a tanút.

Az első javaslat értelmében a tranzakció feltétele az volt, hogy a bíró enyhébb ítéletet hozzon a gyanúsított hozzátartozója ellen folyó korrupciós perben. Hétfőn azonban a nő ugyanazon a rokonon keresztül 50 000 eurót ajánlott fel a bírónak előlegként egy mindezidáig nem ismert összegből, amelynek hátramaradó részét az ígéret szerint akkor kapta volna meg a bíró, ha felmentő ítélet születik a gyanúsított hozzátartozója ellen folyó korrupciós perben – közölte a DNA.

A gyanúsított egy kolozsvári étteremben találkozott a tanúval, hogy átadja neki az ötvenezer eurót. Ekkor érték tetten a hatóságok. A nőt férje anyagilag és morálisan is támogatta, ő utaztatta Nagybányáról Kolozsvárra, hogy nyélbe üssék a tranzakciót – derül ki a nyomozóhatóság tájékoztatásából.

Cherecheș anyósa a G4media korábbi értesülései szerint a bíró édesanyját kereste meg, hogy rajta keresztül vesztegesse meg a bírót, akinek november 24-én kellett volna jogerős ítéletet hirdetnie az ügyben.

A nagybányai polgármester az Antena 3 CNN-nek tagadta, hogy tudott volna anyósa tervéről, de azt is mondta, hogy nem zárja ki, hogy az anyósa magánakciója volt a bíró megvesztegetése.

A nagybányai polgármestert első fokon öt év börtönre ítélték kenőpénz elfogadása miatt, továbbá négy évre eltiltották közhivatal viselésétől és a választásokon való indulástól.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!