Oktatási miniszter: Nem szeretnénk, hogy az átmenőjegy alatti átlaggal is kapjanak a diákok érdemösztöndíjat

Az érdemösztöndíj a tanulói teljesítményt jutalmazza, és nem szeretnék, hogy az átmenőjegy alatti tanulmányi átlaggal rendelkezők is részesüljenek belőle – jelentette ki pénteken az oktatási miniszter. Ligia Deca Sinaián nyilatkozott az újságíróknak.

Az Agerpres összefoglalója szerint az oktatási miniszter elmondta, az érdemösztöndíj kategóriája jelenlegi formájában az eddigi tanulmányi és érdemösztöndíjat is magában foglalja. Az új rendszer bevezetésének „ahogy az az új politikákkal lenni szokott”, vannak olyan hatásai is, amelyeket meg kell vitatni, és megoldást kell találni a helyzet rendezésére. Rámutatott, nem szeretnék, hogy az átmenőjegy alatti tanulmányi átlaggal rendelkezők is kapjanak érdemösztöndíjat, ezért több lehetőséget is mérlegelnek, és vagy megszabnak egy minimális átlagot, amely felett járhat a juttatás, vagy különválasztják ismét az érdem- és a tanulmányi ösztöndíjakat.

A tárcavezető hozzátette, az új rendszer szerint érdemösztöndíjban részesülők kevesebb mint 2 százalékának kisebb a tanulmányi átlaga az átmenőjegynél. „Így a 450.000 érdemösztöndíjat túlnyomórészt a legjobban teljesítő gyerekek kapják” – fogalmazott Ligia Deca.

A kormány azután rendelte el az érdemösztöndíjak rendszerének a felülvizsgálatát, hogy kiderült, 2-as alatti felvételi átlaggal is kapnak diákok havi 450 lejes ösztöndíjat.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!