Újabb támogatókat keres hátrányos helyzetű, tehetséges diákoknak a Nyilas Misi egyesület
12 új ösztöndíjas társul az előző tanév végén meghirdetett pályázat után a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület programjában már benne levő több mint 200 diákhoz és tanulóhoz, emellett további 43 tanuló várja, hogy az ösztöndíj-programba bekerülhessen. Ehhez egész évben fogadják a támogatók jelentkezését, hívta fel a figyelmet közleményében az egyesület.
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület húsz éve hirdet meg pályázatot olyan, szociálisan hátrányos helyzetű tanulóknak, akik iskolai eredményeikkel bizonyítják tehetségüket és szorgalmukat. Eddig mintegy 1500 tanulót támogattak. A legutóbbi pályázat után első körben felvett tizenkét új ösztöndíjas közül négy Kovászna, kettő-kettő Bihar, Brassó, Hargita, illetve egy-egy Kolozs és Máramaros megyei, hárman 7. osztályosok, négyen nyolcadikosak, öten 9. osztályosok. A további 43 pályázó akkor kerülhet be az ösztöndíj-programba, ha újabb támogatók jelentkeznek.
Az egyesület közleménye szerint az ösztöndíjakat zömmel elkötelezett magánszemélyek biztosítják – magyarországiak, a világ számos más pontján élők, valamint az elvártnál kisebb számban hazaiak –, olyanok, akik a pártfogásukba vett tanulónak egyszerre nyújtanak anyagi és szellemi támogatást. A támogatók száma jelenleg több mint 300. Vannak, akik csak résztámogatást tudnak vállalni, de van több olyan támogató is, aki egyszerre több ösztöndíjat biztosít.
Bárki támogató lehet, aki vállalni tudja legalább az évi nagyjából 2000-2500 lejes (180 ezer forintnak megfelelő) összeg biztosítását. A sikeres pályázattal elnyert ösztöndíj nem csupán egy tanévre érvényes, hanem legalább érettségiig, a támogató szándékától függően pedig akár az egyetemi tanulmányok végéig.
A támogatók jelentkezését az egyesület honlapján kialakított felületen várják.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!