Így épül az észak-erdélyi autópálya: a temetőjük fölé terveztek egy viaduktot, panaszolják Magyarnádas lakói

2023. október 20. – 10:13

Így épül az észak-erdélyi autópálya: a temetőjük fölé terveztek egy viaduktot, panaszolják Magyarnádas lakói
A magyarnádasi temető bejárata, ahol a tervek szerint a viadukt nagyjából a kereszt fölött haladna el – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Tiltakoznak a Kolozs megyei Magyarnádas lakói az ellen, hogy a falu temetője felett és a kertjeik végében haladjon át az észak-erdélyi autópálya egyik viaduktja. Miközben a módosított nyomvonalról hivatalosan senki sem értesítette a falubelieket, a romániai közúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CNAIR) még augusztusban kiírta a közbeszerzési eljárást a viadukt megtervezésére és megépítésére, igaz, hogy ezt egy török vállalat fellebbezése miatt most felfüggesztik. Megnéztük a helyszínt, ahol elméletileg 2025 nyarán már autóknak kellene suhanniuk.

Magyarnádason a neve ellenére ma már nem élnek magyarok. A falunak a 2021-es népszámlálás adatai szerint 260 lakosa van. Bár kicsi, és hétköznap délelőtt szinte senkit nem látni az utcákon, egyáltalán nem mondható csendesnek, ugyanis átszeli a Kolozsvárról Zilahon át Szatmárra tartó E81-es országút, amelynek a zaja a párhuzamos mellékutcákban is jól hallatszik, és csak a dombra épült házakhoz vezető földutakon halkul el. Még kevésbé lesz csendes, ha az autópálya földcsuszamlás miatt módosított nyomvonala tényleg közelebb kerül a házakhoz.

„Nem fogják leállítani a munkálatokat… ennek az útnak Bukarestet kellene összekötnie a világ többi részével” – érvelt egy helyi férfi, akitől arról érdeklődtünk, hogy hol találjuk a temetőt. Az autópálya munkálatait először a temetőből pillantottuk meg: innen látszik, hogy a távolban dolgoznak, a magyarnádasi szakasznál azonban régóta félbemaradtak a munkálatok. Az innen látható betonpillér pozíciójából ítélve elsőre úgy tűnik, hogy ha lesz viadukt, akkor az épp csak a temető sarka fölött húzódna, de egy sírt gondozó férfitól megtudtuk, a falubeliek azért tiltakoznak, mert az autópálya új nyomvonala a telek közepén szelné át a temetőt, sírok fölött áthaladva, nem messze egy ortodox kőtemplom romjaitól és a néhány megmaradt 19. századi, magyar feliratú sírkőtől.

 A temető mellett jelenleg is elhalad egy út, ez volt az autópálya eredeti nyomvonala, jelenleg pedig a munkagépek használják. A távolban az autópálya munkálatai folynak – Fotó: Tóth Helga / Transtelex  A temető mellett jelenleg is elhalad egy út, ez volt az autópálya eredeti nyomvonala, jelenleg pedig a munkagépek használják. A távolban az autópálya munkálatai folynak – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A temető mellett jelenleg is elhalad egy út, ez volt az autópálya eredeti nyomvonala, jelenleg pedig a munkagépek használják. A távolban az autópálya munkálatai folynak – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Tavaly már felméréseket is végeztek a kertek végében és a temetőnél, mondta el Vasile Ducai, a viadukt elleni petíció kezdeményezője, akit munka közben találtunk a temetőhöz közeli utca egyik kertjében. Ha az autópályát a kertek végében építik meg, a házakhoz egészen közel, akkor beárnyékolja a kerteket, zajos lesz, szennyezni fog, de ha egy autó lehajt az útról, az is előfordulhat, hogy az egyik házban köt ki, sorolta az ellenérveket a magyarnádasi lakos. Vasile Ducai elmondása szerint a községközpontban, Magyargorbó polgármesteri hivatalánál hiába érdeklődtek, azt a választ kapták, hogy semmit sem tudnak az útügyi hatóság terveiről.

„A falubeliek egyrészt azért elégedetlenek, mert nem szeretnék, ha az autópálya átmenne a temetőn vagy a temető felett. Azt mondják, hogy találtak egy megoldást erre, és csak a temető bejáratánál és a temető után, 100 méterrel odébb állítanak majd fel egy-egy oszlopot. Nem tudom, milyen 100 méteres gerendát tudnának oda tenni… És ha a temető fölött menne is át az út, be kell majd menniük oda buldózerekkel, nagy gépekkel…” – mondta Vasile Ducai.

A magyarnádasiak kifogásolják azt is, hogy a CNAIR azután változtat a nyomvonalon, hogy az építési munkálatokhoz korábban több hektár mezőgazdasági területet sajátított ki és tett tönkre, gyümölcsösöket és a falu több ivóvízforrását is. „Ezt elfogadtuk, mert akarjuk az autópályát, én is jártam nyugaton, és tudom, mit jelent az, hogy nem kell behajtanod az autóval a faluba, mert ott vannak erre az autópályák. De az elfogadhatatlan, hogy anélkül, hogy szólnának nekünk, felébredünk, hogy a kert végében megjelennek a buldózerek, kitörik a szilvafákat, hogy utat csináljanak. Jött egy cég, hogy elvégezze a geológiai felméréseket” – mesélte Vasile Ducai. 2022 októberében emiatt a temetőnél tüntetést is szerveztek, amelyről több televízió is beszámolt.

A kerítés mögötti területen már több fát kidöntöttek a munkagépek a falubeliek szerint, amikor az új nyomvonalhoz felméréseket végeztek. Ez a nyomvonal közvetlenül a fényképen látható kerítés és egy ház mellett haladna el – Fotó: Tóth Helga / Transtelex A kerítés mögötti területen már több fát kidöntöttek a munkagépek a falubeliek szerint, amikor az új nyomvonalhoz felméréseket végeztek. Ez a nyomvonal közvetlenül a fényképen látható kerítés és egy ház mellett haladna el – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A kerítés mögötti területen már több fát kidöntöttek a munkagépek a falubeliek szerint, amikor az új nyomvonalhoz felméréseket végeztek. Ez a nyomvonal közvetlenül a fényképen látható kerítés és egy ház mellett haladna el – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Az eredeti nyomvonalon már betonpilléreket, vízelvezető sáncot építettek, a domboldalon azonban jól látható rések tátonganak. A Magyarnádas és Magyarzsombor közötti szakaszon már 2021-ben felmerült a földcsuszamlás problémája, erről a Pro Infrastruktúra Egyesület drónvideót is készített a helyszínen. A magyarnádasiak szerint számolni kellett volna a földcsuszamlás veszélyével és megoldást kellene találni rá. „Ha nem képesek megcsinálni, jöjjön egy másik cég” – mondta Vasile Ducai, majd hozzátette: „nem vagyok mérnök, de nem látom a logikát abban, hogy a temető felett haladjon át az autópálya. Miért szükséges egy újabb egymilliárd lejes beruházás? Abból a pénzből nem lehetne megoldani ezt a problémát?” A munkálatok minőségével egyébként elégedetlenek voltak a falubeliek azért is, mert a vízhálózat és a talaj megbolydításával az agyag mind leszivárgott a házak udvarába.

A petíciót több mint 200-an aláírták, és a kormányhoz, a Nép Ügyvédjéhez, a Kolozs megyei prefektúrához és önkormányzathoz, a községközpont, Magyargorbó polgármesteri hivatalához és az ortodox egyházmegyéhez is eljuttatták. Választ egyelőre nem kaptak. Megkérdeztük Bálint Gyöngyi-Annát, Magyargorbó RMDSZ-es alpolgármesterét, aki azt mondta, a polgármesteri hivatalt az útügyi hatóság nem értesítette arról, hogy mik a tervek a Magyarnádason áthaladó autópályaszakasz építésével, az augusztusban kiírt közbeszerzési eljárásról sem tudtak, az utolsó hivatalos tájékoztatás, amit kaptak, az még a 2016-ban jóváhagyott területkisajátításokról szólt. Ezek egyébként szerepelnek a polgármesteri hivatal honlapján.

A domboldalon jól láthatóak a földcsuszamlás nyomai. Vasile Ducai magyarnádasi lakos szerint a víz utat tör magának lefele, az agyag pedig beszivárog a kertekbe – Fotó: Tóth Helga / Transtelex A domboldalon jól láthatóak a földcsuszamlás nyomai. Vasile Ducai magyarnádasi lakos szerint a víz utat tör magának lefele, az agyag pedig beszivárog a kertekbe – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A domboldalon jól láthatóak a földcsuszamlás nyomai. Vasile Ducai magyarnádasi lakos szerint a víz utat tör magának lefele, az agyag pedig beszivárog a kertekbe – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter augusztus 9-én posztolt arról, hogy ellenőrizte az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében finanszírozott, Magyarnádas és Magyarzsombor, illetve a Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszokat, és megállapította, hogy a kivitelező román cég, a Spedition UMB jól halad. Bejelentette ugyanakkor, hogy a földcsuszamlás miatt megváltoztatták a Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakasz nyomvonalát és a munkálatokra, pontosabban két viaduktra, az 1,2 kilométeres magyarnádasira és a két kilométeres pusztatopaira augusztus 3-án új közbeszerzési eljárást írtak ki. A beruházás értéke több mint egymilliárd lej lenne, a kivitelezési idő pedig 27 hónap.

Szeptember végén azonban eredményhirdetés helyett felfüggesztették, majd meghosszabbították a licitet, miután az érdeklődő építkezési vállalatok kérésére tisztáztak néhány kérdést. Október 18-án újabb fordulatot vett az ügy, az Ictas török vállalat ugyanis fellebbezett a kiírás ellen az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácsnál (CNSC), kifogásolva, hogy a CNAIR gyakorlatilag egy térképre húzott vonalra keres kivitelezőt, anélkül, hogy megvalósíthatósági tanulmányt vagy előzetes felméréseket bocsátott volna az érdeklődők rendelkezésére, számolt be az Economedia gazdasági portál. A CNSC-nek 30 napja lesz az óvás elbírálására, a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt pedig a beruházás kicsúszhat a PNRR-ben rögzített határidőből.

A Magyarnádas és a Szilágy megyei Vaskapu közötti 42 kilométeres autópályaszakaszon összesen 28 viadukt lesz, 11 kilométeren, ezek egy része már elkészült. Az A3-as, észak-erdélyi autópálya Bukarestet a borsi határátkelővel köti majd össze, Brassó és Kolozsvár érintésével. Eddig a Bukarest–Ploiești (62 km),a Barcarozsnyó–Keresztényfalva (6,3 km), a Kolozsvárt elkerülő Aranyosgyéres–Magyarnádas (61 km), a Marosvásárhely–Maroskece (36 km) és a Bors–Bihar (5,35 km) szakaszok készültek el belőle.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!