19 sérültet szállítottak kórházba, miután két kisbusz ütközött Nagyszebenben

19 sérültet szállítottak kórházba, miután két kisbusz ütközött Nagyszebenben
Mentősök a 23 személyt érintő közúti baleset helyszínén, október 20-án Nagyszebenben – Fotó: Szeben megyei katasztrófavédelem (ISU)
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Összeütközött két kisbusz pénteken Nagyszeben nyugati ipari negyedében, 19 sérültet szállítottak kórházba, írta a katasztrófavédelmi felügyelőség közleménye alapján az Agerpres.

Raluca Marcu szóvivő tájékoztatása szerint a baleset 23 személyt érintett, közülük négyet a helyszínen láttak el, mert megtagadták a kórházba szállítást. Tizenegy nőt és nyolc férfit különböző szebeni kórházakba szállítottak.

Az első vizsgálatok eredménye szerint egy 11 utast szállító, Oroszcsűr (Rusciori) felől érkező Vâlcea megyei kisbusz hajtott be a 143B megyei út és a Salzburg utca kereszteződésébe, összeütközve egy másik, 10 utast szállító Szeben megyei kisbusszal, amely az A1-es autópályáról érkezett és a repülőtér irányába haladt, írta a Turnul Sfatului hírportál.

A portál szerint korábban három vállalat hivatalosan kérte a hatóságokat, hogy építsék át ezt az útkereszteződést, mert különösen veszélyes, rendszeresen történnek itt ütközések, de két évvel ezelőtt halálos baleset is történt, amikor négy ember vesztette életét a helyszínen.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!