Kormánytámogatással fejezhetik be a kolozsvári görögkatolikus katedrális építését

A kormány támogatásával végre befejeződhet a Hunyadi (Cipariu) téri görögkatolikus templom – írja a monitorulcj.ro.
A PSD, a PNL, az RMDSZ és a kisebbségi parlamenti képviselők egy csoportja által kezdeményezett törvénytervezetet a szenátus már 92 támogató, illetve 17 tartózkodó szavazattál már el is fogadta. A javaslat szerint a kormánynak, illetve minden más központi és helyi közigazgatási szervnek a Rómával Egyesült Román Görögkatolikus Egyház kérésére minden szükséges támogatást meg kell adnia a törvényben meghatározott feltételek mellett. Emellett évente 3 millió lejt különítenek el az állami költségvetésből az épületegyüttes befejezésére.
A javaslatot döntőházként még a képviselőknek is meg kell szavazniuk.
A Cipariu téri görögkatolikus templom építését több mint 30 éve kezdték el, az alapkövét 1991. január 27-én tették le, majd a munkálatok 1992-ben kezdődtek el. Forráshiány miatt először 2000-ben függesztették fel az építkezéseket, de ugyanakkor az addigi modern terveket át is alakították, mert – a monitorulcj.ro szerint – túl magas lett volna a templom tornya. A 2010-es években a templom építési munkálatai városi és megyei költségvetési forrásokból, támogatásokból és saját forrásokból folytatódtak, de még mindig messze van a templom a kész állapottól.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom