Lanyhult a magas szintű korrupció elleni harc a DNA főügyésze szerint
2023. október 2. – 12:19
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) az utóbbi időben eltért a magas szintű korrupció elleni küzdelemtől, pedig ez az intézmény aktivitásának alapvető eleme – mondta Marius Voineag, a DNA főügyésze vasárnap a Pro TV-nek adott interjúban.
„Ha azt akarjuk, hogy a DNA 9 kg pálinkáról vagy 10 kg kolbászról szóló korrupciós ügyekkel foglalkozzon, akkor ez lesz. Jelenleg ellenőrizzük a DNA tevékenységét, és úgy látom, hogy vissza kell térnünk a munka egy lényeges eleméhez, ez pedig a nagy korrupciós ügyek kivizsgálása” – fogalmazott az interjúban Voineag.
A DNA vezetője azt is kifejtette, hogy szerinte az ügyészeknek évente legalább egy „nagy kaliberű ügyet” kellene vállalniuk, olyan dossziékat kellene lezárniuk, amelyeket a DNA már évek óta követ és amelyekkel kapcsolatban lanyhult a munka. „Az ügyészeknek meg kell érteniük, hogy a státuszért és az előnyökért cserébe valamit nyújtanunk is kell. Ez egy nagyon egyszerű dolog. Fel kell vállalniuk az ügyeket, bátornak kell lenniük, más paradigmában vagyunk, nem fenyeget minket senki, de elvárások vannak velünk szemben” – fogalmazott Marius Voineag.
Marius Voineag 2023. március 30-tól az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!