Tízből kilenc romániai elégedetlen az ország általános infrastruktúrájával
2023. október 1. – 17:16
Románia lakosságának a 9 százaléka elégedett az ország általános infrastruktúrájával – derül ki ez Ipsos felméréséből, amelyben összesen 31 országban vizsgálták a lakosság infrastruktúrával – úthálózat, vasúthálózat, közművek, szélessávú internet stb. – elégedettségét. Románia ezzel messze az utolsó helyen áll.
Magyarország esetében – amely az utolsó előtti az országok között – a megkérdezettek 17 százaléka mondta azt, hogy összességében elégedett az országa infrastruktúrájával. A lista másik végén Szingapúr áll, ott a megkérdezettek 74 százaléka nyilatkozott alapvetően elégedetten erről.
Ugyanakkor a megkérdezett romániaiak 78 százaléka ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy országként nem teszünk eleget az infrastrukturális szükségletek kielégítésére.
Ezek után nem az sem meglepő, hogy amikor a különböző területekre egyenként is rákérdeztek, Romániát akkor is az utolsók között mérték elégedettség tekintetében:
- a repülőtereket és az ország légi közlekedési hálózatát a lakosság 38 százaléka találja jónak (ezzel utolsó)
- az autópálya-hálózatot (ide értve a jelentősebb utakat is) 14 százalék tartja jónak (ezzel is utolsó)
- míg a helyi úthálózattal 21 százalék elégedett (Perut, Magyarországot és Kolumbiát is sikerült ezzel megelőzni)
- a vasúthálózatot a megkérdezettek 14 százaléka tartja elég jónak (ezzel is legelégedettebbek vagyunk a megkérdezett országok lakossága között)
- az új lakások piacával 45 százalék elégedett, míg az árvíz ellen védelmet jelentő infrastruktúrával 13 százalék
- a digitális infrastruktúrával (szélessávú internet, 5G, stb.) 61 százalék elégedett, de ezzel is csak középmezőnyben Románia
- a víz- és csatornahálózatot a megkérdezettek 38 százaléka tartja jónak
- a megújuló energiával kapcsolatos infrastruktúra a románok 26 százaléka szerint jó, míg az elektromos autók újra töltését biztosító infrastruktúráról 17 százalék gondolkodik ugyanígy
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!