Teljesen ingyenes lesz a kolozsvári egyetemistáknak a tömegközlekedés a városban
Kolozsváron tanuló diákok (iskolások és az állami egyetemeken hallgató egyetemisták egyaránt) mostantól teljesen ingyen utazhatnak a városi tömegközlekedésen – írja a hivatal tájékoztatása. A helyi képviselők a szombati rendkívüli tanácsülésen fogadták el az erről szóló határozatot.
A mostani döntés újdonsága az, hogy az eddigi 120 ingyenes utazás helyett a Kolozsváron tanuló egyetemisták (alapképzés, mesterképzés, doktorandusz), akik nappali képzésben vesznek részt, teljesen mentesülnek a tömegközlekedési bérletek költségei alól.
„Az ingyenes tömegközlekedés biztosítása a Kolozsváron tanuló iskolások és egyetemisták számára mindig prioritásunk volt. Ebben az évben a tanügyminisztérium által biztosított 90%-os finanszírozást, az önkormányzat kiegészítette, így a kolozsvári egyetemisták is teljesen ingyen utazhatnak. A Kolozsváron tanuló, de nem itt lakó iskolás diákok esetében pedig az ide történő utazási költségeket átvállalja a kolozsvári önkormányzat, a város területén pedig egy vonal ingyenes használatát biztosítja. A jövőre nézve pedig a város területén is teljesen ingyenes szállítást kíván Kolozsvár önkormányzata biztosítani minden itt tanuló diáknak. Kolozsvár nem egy olcsó város, biztos vagyok benne, hogy sok diák örvend ennek a döntésnek és használni fogja a tömegközlekedést a városban. Ezzel is köszöntjük őket az új tanévben” – idézi a tájékoztatás Oláh Emesét, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét.
Azt írják, az ingyenes tömegközlekedés biztosítása egyben a Zöld Kolozsvár koncepció része is, hiszen az alternatív közlekedési eszközök használata az egyik alappillére a programnak.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!