Befejezték annak a területnek az átkutatását, ahol a légtérsértést észlelték, és nem találtak semmit

2023. szeptember 30. – 15:56

Befejezték annak a területnek az átkutatását, ahol a légtérsértést észlelték, és nem találtak semmit
Feltételezett romániai drónbecsapódás nyomát vizsgálja egy férfi 2023. szeptember 7-én, Plauru közelében – Fotó: Reuters / Inquam Photos / Ovidiu Micsik

Másolás

Vágólapra másolva

A Brăila megyei katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője, Ion Cristian ezredes az Agerpresnek azt nyilatkozta, hogy szombat délben a hatóságok befejezték annak a Galați megyei területnek az átkutatását, ahol lehetséges légtérsértést észleltek a hadsereg radarjai.

A főfelügyelő tájékoztatása szerint mintegy száz Galați és Brăila megyei rendőr, csendőr és határrendész vizsgálta át a mintegy tíz négyzetkilométeres területet, de nem találtak lezuhant légtérsértő tárgyakat. A keresésben egy katonai helikopter is részt vett.

Galați megye prefektusa, Claudiu Sorin Gavril korábban a sajtónak azt nyilatkozta: az éjszaka folyamán lakossági bejelentés érkezett a 112-es segélyhívószámra arról, hogy „valaki látott becsapódni egy tárgyat” a galaci Dimitrie Cantemir lakótelephez közeli mezőre. A helyszínt a hatóságok még az éjszaka folyamán átvizsgálták, de nem találtak drónmaradványokat, és az akciót 01,41-kor lefújták – tette hozzá a kormánymegbízott. A terület átkutatását szombat reggel folytatták.

A védelmi minisztérium (MApN) péntek este riasztotta a légirendészetet, miután a román határ közelében Ukrajna felé tartó orosz drónrajokat észleltek, és felkérte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőségét, hogy figyelmeztesse a Ro-Alert rendszeren keresztül Tulcea és Galac megye lakosságát arra a veszélyre, hogy újabb tárgyak (drónok, vagy lelőtt drónok darabjai) csapódhatnak be román területre.

A tárca szombati közleménye szerint a hadsereg radarjai lehetséges légértérsértést észleltek a román légtérben, Galac térségében. A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőségét 22,38-kor kérték fel a két megye lakosságának figyelmeztetésére.

Nem ez lett volna az első alkalom, hogy az ukrán dunai kikötőket támadó orosz drónok maradványai kerülnek Románia területére. Szeptemberben háromszor is találtak olyan elemeket, amik orosz drónokból származtak.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!