Szerdától beköszön az ősz

A hét közepéig még országszerte meleg időre lehet számítani, utána viszont már a sokéves átlagot megközelítő hőmérsékleti értékek várhatók, csapadék pedig szinte naponta előfordulhat a következő két hétben – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) következő hetekre érvényes előrejelzéséből.

Az Agerpres összefoglalója szerint Erdélyben szerdáig még a sokéves átlagnál melegebb lesz az idő, az alacsonyabban fekvő vidékeken átlagban 29-30 Celsius-fokos nappali csúcsértékek is előfordulhatnak. Csütörtöktől lehűlés következik, amivel a nappali csúcshőmérsékletek a sokéves átlagnak megfelelő 24 Celsius-fok körül alakulnak majd. A jövő héten a hőmérsékleti csúcsérték átlaga 25-26 fok körül várható. Az éjszakai hőmérsékleti értékek nagyjából 11-13 fok körül alakulnak, esetenként a medencékben ennél hidegebb is lehet. Csapadékra Erdélyben szeptember 14-17. között, illetve szeptember 21. után lehet számítani.

A Bánságban és a Körösvidéken szerdáig még akár 30-33 Celsius-fokra is felmelegedhet a levegő napközben, de az után következő lehűléssel itt az ilyenkor megszokott ősziesre vált az idő. A nappali csúcshőmérsékletek a hét második felében 24-26 Celsius-fok között alakulnak. A jövő héten a Bánságban és a Körösvidéken ismét jobban felmelegedik az idő, a nappali csúcsértékek 26-28 fok körül alakulnak. Éjszakánként pedig 14-15 fokig hűl le a levegő. Csapadékra az ország nyugati régióban is szeptember 14-46. között lehet számítani.

A hegyvidéken az ilyenkor megszokottnál melegebbek lesznek a nappalok és enyhébbek az éjszakák. A csúcsértékek átlagban 15-20 fok körül, a minimumok 8 és 12 fok között alakulnak. A legmelegebb napok ebben az esetben is hét közepéig várhatók. Az előrejelzések szerint szeptember 14-17. között, majd 21. után várható csapadék.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!