Romániai közbeszerzések miatt vizsgálódik az Európai Ügyészség

A Laura Codruța Köves vezette Európai Ügyészség nyomozói vizsgálódtak kedd délelőtt a belügyminisztérium légiközlekedési felügyelőségén (IGAv) – írja a Libertatea.

A lapnak az Európai Ügyészség is megerősítette, hogy a bukaresti irodájuk az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészeivel és az Országos Kriminalisztikai Intézet munkatársaival házkutatást tartottak Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz által finanszírozott közbeszerzésekkel kapcsolatban. Az Európai Ügyészség ugyan nem ad bővebb tájékoztatást a kérdésben, de korábbi sajtóinformációk szerint in rem folyik az eljárás, vagyis azt vizsgálják, hogy mennyire megalapozott a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) júniusban jelentette be, hogy büntetőeljárást indítottak a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) vezetőjének, Raed Arafatnak a koordinálása alatt álló légiközlekedésifelügyelőség több vezetője ellen. Azzal vádolják őket, hogy el nem végzett javításokat fizettek ki, ezzel 23 millió lejes kárt okozva.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!