Ezentúl felnőtt kísérő nélkül is utazhatnak külföldre a 16 év feletti, kiskorú román állampolgárok

2023. augusztus 20. – 17:59

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus 20-án lép életbe az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi, hogy a 16. életévüket betöltött kiskorúak felnőtt kísérő nélkül utazhassanak külföldre bizonyos helyzetekben. Közjegyzőnél hitelesített szülői nyilatkozatra továbbra is szükség van, illetve az utazás célját igazoló dokumentumokra is.

A módosított törvény három esetben engedélyezi, hogy a 16. életévüket betöltött, kiskorú román állampolgárok, akiknek érvényes útlevelük vagy személyi igazolványuk van, felnőtt kísérő nélkül külföldre utazzanak: rokonlátogatásra, tanulmányi célból vagy hivatalos versenyekre, illetve orvosi kezelés céljából, amely nélkül az életük vagy az egészségük veszélyben lenne.

Az utazás céljától függően a kiskorúnak különböző dokumentumokat kell felmutatnia a határőröknek. Minden esetben szükséges a szülő(k) vagy a törvényes képviselő közjegyző által hitelesített nyilatkozata, eredetiben, amelyből kiderül, hogy beleegyeznek az utazásba, és amely tartalmazza az utazás célpontját, célját és időpontját.

Ha a kiskorú rokonokat látogat, akkor ezt bele kell foglalni a nyilatkozatba, ha tanulmányútra vagy versenyre utazik, illetve ha orvosi kezelés céljából megy külföldre, akkor az ezt igazoló iratok is szükségesek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!