Ütlegelték és rugdosták a rendőrök a javítóintézet kiskorú lakóját, leváltják a vezetőséget

Ököllel és gumibottal ütlegelte, rugdosta két rendőr a buziaşi-i javítóintézet egyik fogvatartottját. A hétfőn történt esetről csütörtökön került nyilvánosságra egy felvétel, írta az Agerpres.

A felvételen látható, amint a javítóintézet mintegy húsz fogvatartottját felsorakoztatták a felügyelőik az udvaron egy kerítés mellett. A két rendőr kiragadott egy fiatalt a sorból, a földre lökték, rugdosták és ököllel, gumibottal hevesen ütlegelték. Ezután visszaállították a sorba a bántalmazott fogvatartottat, majd egyikük egy másik fiatalt is felpofozott.

Az Országos Börtönigazgatóság fennhatósága alatt működő buziaşi-i javítóintézet célja a bűncselekményt elkövető kiskorúak és fiatalok társadalmi reintegrációja.

Az intézmény udvarán készült felvételt Alina Gorghiu igazságügyi miniszter is megosztotta a Facebook-oldalán, és közölte, hogy feljelentést tett az ügyészségen a történtek miatt, és elrendelte a javítóintézet vezetőségének leváltását. „Felháborító és elfogadhatatlan, ahogyan egyes alkalmazottak ebben a központban értelmezik a kötelességeiket” – írta bejegyzésében.

Közölte azt is, hogy utasította a minisztérium ellenőrző testületét a történtek kivizsgálására. Emellett kérni fogja, hogy a javítóintézet személyzetét küldjék sürgősen képzésre, a fogvatartottak számára pedig biztosítsanak pszichológiai tanácsadást.

„Arról biztosítok mindenkit, hogy nem fogok eltűrni ilyen brutális cselekedeteket. Ilyen embereknek nincs helyük a rendszerben. Egyiküknek sem! Zéró toleranciát hirdetek! Mégis csak egy olyan intézményről van szó, amelynek az a feladata, hogy visszaillessze a gyermekeket és fiatalokat a társadalomba, nem pedig az, hogy bottal verje szét a jövőjüket” – írta bejegyzésében Gorghiu.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!