Fákat csavart ki, tetőket sodort le a vihar több erdélyi településen

Fákat csavart ki, tetőket sodort le a vihar több erdélyi településen
Fotó: InfoTrafic / Facebook

Több erdélyi megyében károkat okozott a kedd esti vihar, Nagyváradon kórházba is került valaki, miután egy betört ablak miatt megsérült.

Bihar, Fehér, Kolozs, Szatmár és Szilágy megyében is viharra és esőre figyelmeztető vörös riasztás volt érvényben kedd este, több településen a Ro-Alert mobiltelefonos riasztórendszeren keresztül is figyelmeztették a lakosságot a veszélyre.

Nagyváradon komoly károkat okozott a félórás vihar, a forgalom a város több részén leállt az úttestre zuhant fák miatt. Több épület tetejét is lesodorta a szél, a közösségi médiában terjedő videón jól látszik, amint az egyetemi könyvtár tetejéről repülnek le az elemek.

A Bihoreanul hírportál szerint a központi Körös áruház homlokzatáról lehulló fémdarabok több épületben – többek között a szemben levő kórházban – kárt tettek, a kitört fák pedig az elektromos hálózatot és a közelben parkoló autókat tették tönkre.

A Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) jelentése szerint egy embert kórházba szállítottak, miután a vihar miatt betört ablak sérüléseket okozott neki.

A Fehér megyei Lepus (Arieșeni) faluban egy ház melléképülete villámcsapás miatt teljesen leégett, számolt be a News.ro.

A Topánfalva melletti Mihoieşti-duzzasztógát közelében és Aranyosfőn (Scărişoara) az országútra zuhant két fa a vihar miatt. Kolozs megyében szintén több kicsavart fát kellett eltakarítani az úttestről, Kolozsváron a Grigorescu-negyedben tört ki több fa, a Tudor Vladimirescu utcában három autó is megsérült emiatt, írta a Monitorul de Cluj.

Szatmár megyébe is elért a vihar, a PortalSm szerint itt is kidöntött néhány fát és lesodort néhány épületelemet, amelyek tönkretették az elektromos hálózatot.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!