Spanyolország növeli Romániában állomásozó katonáinak számát
Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök kedden bejelentette, Spanyolország csapatokat telepít Szlovákiába és növeli Romániában állomásozó katonáinak számát a NATO keleti szárnyának megerősítése érdekében – jelentette az EFE hírügynökség.
A beszámoló szerint a spanyol kormányfő a vilniusi NATO-csúcstalálkozó előtt beszélt erről az újságíróknak, hangsúlyozva, hogy az ülésen hivatalosan is tájékoztatni fogja a NATO vezetőit országa újabb hozzájárulásáról.
Az EFE megjegyezte, hogy Szlovákiába első alkalommal készül katonákat küldeni Spanyolország. Arról, hogy pontosan mennyivel bővítik a Romániában állomásozó katonák létszámát, egyelőre nincsenek információk – tették hozzá. Emlékezettek ugyanakkor, hogy a spanyol Légtérellenőrző Csoport (GRUMOCA) egyik légi megfigyelő radarja Romániában üzemel, ennek működtetéséről hozzávetőlegesen 40 katona gondoskodik.
A vilniusi csúcson a spanyol kormányfő felkéri majd a szövetséget, hogy fordítson nagyobb figyelmet a NATO déli szárnyára – számolt be az EFE.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom