Közzétették az érettségi eredményeit, Hargita megye továbbra is a sereghajtók között van az országban

Közzétette az Oktatási Minisztérium az érettségi óvások előtti, tehát még nem végleges eredményeit. A minisztérium közlése szerint a résztvevők 72,8 százalékának sikerült a vizsgája, tehát szerzett mindenből minimum 5-ös érdemjegyet, és lett az átlaga nagyobb 6-osnál. Tavaly az érettségizők 73,3 százaléka teljesítette az említett feltételeket. Az óvások utáni végleges eredményeket július 7-én teszik közzé.
Az idei érettségire összesen 130 522 frissen vagy a korábbi években végzett diák iratkozott be, közülük 91 246 diáknak sikerült is a vizsgája. Összesen 70 diákot zártak ki a vizsgáról, 5170-en nem jelentek meg, 34036-on nem teljesítették a szükséges feltételeket. Az előzetes eredmények szerint összesen 54 diák ért el 10-es átlagot, nincs köztük olyan, aki magyarból is érettségizett volna. Csak a frissen végzettek között a következőképpen alakul az erdélyi megyékben a sikeresen vizsgázók aránya:
Megye | Sikeresen vizsgázók aránya | A legjobb magyar eredmény | Intézmény |
---|---|---|---|
Arad | 76% | 9,4 | Csiky Gergely Főgimnázium, Arad |
Beszterce-Naszód | 81,1% | 9,06 | Andrei Mureșan Főgimnázium Beszterce |
Bihar | 79,7% | 9,65 | Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad |
Brassó | 84,8% | 9,57 | Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó |
Bukarest | 8,22 | Ady Endre Elméleti Líceum, Bukarest | |
Fehér | 83,8% | 9,33 | Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed |
Hargita | 63,7% | 9,66 | Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda |
Hunyad | 80,9% | 8,3 | Téglás Gábor Elméleti Líceum, Déva |
Kovászna | 71,2% | 9,5 | Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely |
Kolozs | 87,2% | 9,73 | János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár |
Maros | 71,6% | 9,7 | Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely |
Máramaros | 74,4% | 9,43 | Leőwey Klára Elméleti Líceum, Máramarossziget |
Szatmár | 79,1% | 9,67 | Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum |
Szilágy | 70,7% | 9,75 | Silvania Főgimnázium, Zilah |
Temes | 79,8% | 9,63 | Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár |
A minisztérium tájékoztatása szerint Magyar nyelv és irdalom vizsgán összesen 146 diák kapott 10-es érdemjegyet idén, ami eggyel kevesebb, mint ahányan tavaly írtak tökéletes dolgozatot a tárgyból.

A minisztérium részletes közléséből az derül ki, hogy az idén végzettek között a sikeresen vizsgázók aránya 78,4%, míg a korábbi évekből visszairatkozottak között 28,5% volt a sikeresen vizsgázók aránya.
Megye | Megjelentek száma | Sikertelen | 6-6,99 | 7-7,99 | 8-8,99 | 9-10 |
---|---|---|---|---|---|---|
Arad | 2603 | 821 (31,5%) | 508 (19,5%) | 487 (18,7%) | 514 (19,7%) | 270 (10,3%) |
Beszterce-Naszód | 1809 | 454 (25,1%) | 309 (17,1%) | 353 (19,5%) | 410 (22,6%) | 282 (15,5%) |
Bihar | 3430 | 852 (24,8%) | 520 (15,1%) | 684 (19,9%) | 826 (24,1%) | 548 (17%) |
Brassó | 3163 | 665 (21%) | 501 (15,8%) | 640 (20,2%) | 820 (25,9%) | 531 (16,8%) |
Bukarest | 16090 | 3779 (23,5%) | 2287 (14,2%) | 3103 (19,2%) | 4139 (25,7%) | 2772 (17,2%) |
Fehér | 2166 | 449 (20,7%) | 316 (14,5%) | 385 (17,7%) | 556 (25,6%) | 456 (21%) |
Hargita | 2063 | 859 (41,6%) | 275 (13,3%) | 434 (21%) | 396 (19,1%) | 99 (4,8%) |
Hunyad | 2236 | 583 (26,1%) | 376 (16,8%) | 455 (20,3%) | 515 (23%) | 306 (13,6%) |
Kovászna | 1163 | 402 (34,5%) | 154 (13,2%) | 270 (23,2%) | 271 (23,3%) | 66 (5,6%) |
Kolozs | 4199 | 716 (17%) | 568 (13,5%) | 773 (18,4%) | 1211 (28,8%) | 931 (22,1%) |
Maros | 3274 | 1096 (33,4%) | 535 (16,3%) | 682 (20,8%) | 670 (20,4%) | 291 (8,8%) |
Máramaros | 3237 | 1028 (31,7%) | 551 (17%) | 645 (19,9%) | 676 (20,8%) | 336 (10,3%) |
Szatmár | 1810 | 471 (26%) | 294 (16,2%) | 427 (23,6%) | 405 (22,3%) | 213 (11,7%) |
Szilágy | 1453 | 494 (33,9%) | 209 (14,3%) | 247 (16,9%) | 330 (22,7%) | 173 (11,9%) |
Temes | 4035 | 1079 (26,7%) | 670 (16,6%) | 768 (19%) | 949 (23,5%) | 566 (14%) |
A minisztérium azt is összesítette, hogy az elmúlt évekhez képest hogyan alakult a sikeresen érettségizők aránya (minden beiratkozottat tekintve). A tavalyi eredményekhez képest valamivel kisebb még az arányuk, de még mindig jobb, mint az elmúlt 20 év 69,9 százalékos átlaga. Az elmúlt években az óvások után rendre megemelkedett a sikeresen érettségizők száma, idén is lehet erre számítani.
A tavalyihoz képest a sikeresen érettségizők arányában a legnagyobb visszaesés Kovászna megyében volt, 8 százalékponttal kisebb idén az arányuk, mint tavaly. Utána Dâmbovița megyek következik 7,8 százalékpontos visszaeséssel. Ahogy a térképen is látszik, idén a megyék többségében kisebb a sikeresen vizsgázók aránya.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!