Több városi zöldövezet beépíthetővé válna a településrendezési törvénykönyv módosításával

Kifogásolja a Romániai Építészek Rendje (OAR) az építkezések és a településrendezés szabályozására kidolgozott törvénykönyvet módosító tervezetet, amelyről kedden döntő házként szavaz a képviselőház, írja a G4Media.

A szakmai szervezet hétfői közleményében azt írja, hogy a módosítások csökkentenék az építkezések ellenőrzésének lehetőségét és lehetővé tennék az illegális építmények utólagos jóváhagyását, ez pedig a törökországi földrengéskor bekövetkezett tragédiákhoz vezetne Romániában.

A közlemény szerint a romániai településeken jól látszik, hogy az utóbbi három évtizedben a rendszer megengedő volt az ingatlanfejlesztők érdekeivel szemben. A most javasolt módosítások tovább növelnék a településrendezési tervekben az általános szabályoktól való eltérés lehetőségét, és lehetővé tennék azt is, hogy az engedély nélkül vagy a jóváhagyott engedélytől eltérően felhúzott épületekre utólag is lehessen építési engedélyt kérni.

Emellett a javasolt változtatások a Romániai Építészek Rendje szerint túl enyhévé tennék a törvényt, például csak az állami tulajdonú városi zöldövezeteken korlátoznák az építkezést. A közlemény szerint a szabályok lazítása az utóbbi években tendenciává vált a román törvényhozásban. Példaként az OAR a településeken kívüli energiainfrastruktúra településrendezési szabályozás alóli felmentését említik, ami lehetővé tette, hogy határidőre lehessen elkölteni bizonyos forrásokat, tehát gyakorlatilag az adminisztráció hiányosságaihoz igazították a törvényi keretet.

Az építkezéseket és a településrendezéseket szabályozó törvénykönyv módosítását a fejlesztési minisztérium kezdeményezte még Cseke Attila mandátuma alatt, a kormány változatához azonban a Szociáldemokrata Párt (PSD) hozzátett még néhány módosító javaslatot, amelyeket kedden vitatnak meg a képviselőházban. A módosítások elsősorban bizonyos bukaresti ingatlanberuházásokat segítenének, de más városokra is hatással lennének. Bukarestben például be lehetne építeni a magántulajdonban levő zöldövezeteket, a fővárosi kerületeknek jogában állna saját területrendezési tervükről szavazni, az illegális építmények pedig utólag engedélyt kaphatnának.

Az Eco-Civica Alapítvány időközben utcai felvonulást hirdetett a bukaresti Victoria-térről a PSD Kiseleff sugárúti székházáig az építkezéseket és a településrendezéseket szabályozó törvénykönyv javasolt módosítása ellen.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!