Tűz ütött ki a romániai Petromidia kőolaj-finomítóban

2023. június 21. – 16:37

frissítve

Tűz ütött ki a romániai Petromidia kőolaj-finomítóban
Füst a Petromidiánál, 2021-ben, amikor szintén robbanás történt és tűz ütött ki a kőolaj-finomítóban – Fotó: Costin Dinca / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Tűz ütött ki szerdán a Fekete-tenger partján található Petromidia kőolaj-finomítóban. A Năvodari-i létesítményben a tüzet robbanás előzte meg, számolt be a G4Media.ro.

A Konstanca megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint tizenegy tűzoltóautó, öt SMURD-egység és három mentőautó tartózkodik a helyszínen, és további öt tűzoltóautó érkezik a szomszédos Călăraşi, Ialomiţa és Tulcea megyéből, írta az Agerpres. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

Délután négy óra után pár perccel vastag füstfelhő volt látható a gázolaj-lepárló üzemnél.

A hatóságok a vörös jelzésű beavatkozási tervnek megfelelően riasztották a környező kórházakat is, emellett Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot is.

A finomítót működtető Rompetrol vállalat szerda délután közölte, hogy senki nem sérült meg a tűzben, valamennyi alkalmazottat sikerült kimenekíteni.

A tájékoztatás szerint a hidrokrakkoló berendezés karbantartási munkálatainak a végén keletkezett a tűz. Az itt dolgozó alkalmazottak azonnal jelentették az incidenst a finomító katasztrófavédelmi szolgálatának és a diszpécserszolgálatnak, amely riasztotta a hatóságokat. A vállalat tűzoltói elkezdték az oltást, mielőtt a katasztrófavédelmi egységek kiértek a helyszínre.

2021-ben egy alkalmazott meghalt és további négy megsérült, amikor a gázolaj-lepárló üzemnél robbanás történt, majd tűz ütött ki. Akkor majdnem három órába telt, amíg a tüzet sikerült eloltani, emlékeztet a G4Media.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!