Megnyílik a magashegyi Transzfogarasi-út a nappali forgalom előtt

Megnyílik a magashegyi Transzfogarasi-út a nappali forgalom előtt
Fotó: PSI / AFP

Szerdán reggel megnyílik a Transzfogarasi-út a közúti forgalom előtt minden típusú jármű számára, jelentette be a közúti infrastruktúráért felelős országos vállalat (CNAIR) az Agerpres szerint.

A Fogarasi-havasokon áthaladó magashegyi út Piscu Negru és Bâlea-vízesés közötti szakaszán kizárólag napközben, reggel 7 és este 9 óra között lehet majd közlekedni, és kedvezőtlen meteorológiai körülmények között az utat a nyári idény alatt is időszakosan lezárhatják.

A CNAIR arra is figyelmezteti az utazókat közleményében, hogy a térségben egyre több a medve; a nagyvadak gyakran az úttesten járkálnak. „A nemkívánatos események elkerülése érdekében nagyon fontos, hogy ne etessék a medvéket, az autóból sem, és ne tegyenek olyan gesztusokat, amelyek agresszív reakciót válthatnak ki az állatokból” – üzeni a Transzfogarasi-útra készülőknek a CNAIR.

Június közepén megnyílt a forgalom előtt Románia másik magashegyi autóútja, a Déli-Kárpátok Páring-hegységét átszelő Transalpina is, ez reggel 8 és este 6 óra között használható.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!