Elírták Madách Imre nevét az új kolozsvári utcanévtáblákon

Madách helyett Mandách szerepel több frissen kihelyezett utcanévtáblán a kolozsvári Györgyfalvi negyedben, vette észre a Szabadság. Oláh Emese alpolgármester sajnálatos mulasztásnak nevezte az esetet, és közölte, rövid időn belül cserélik a feliratokat.
A Madách Imre utcába nemrég helyeztek ki új utcanévtáblákat, az Ember tragédiájának idén éppen 200 éve született szerzője azonban Mandách Imreként szerepel ezeken.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere a sajtóból értesült a hibáról. „Amint láttuk, rögtön megtettük a szükséges lépéseket a tábla eltávolítására, ez egy sajnálatos mulasztás volt a hivatali alkalmazottak részéről. Tudnak róla, el fogják távolítani a hibás táblát és rövid időn belül felkerül helyesen az utcatábla” – mondta el a Transtelexnek. Hozzátette, arra kérik a Transtelex olvasóit és a kolozsváriakat, hogy ha más, ehhez hasonló elírásokkal találkoznak a városban, jelezzék a polgármesteri hivatalnak.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás