Több mint 100 ember kellett elhagyja otthonát áradások miatt az elmúlt napban Romániában

2023. június 18. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Visszatérhetett vasárnap este otthonába az a több mint 100 személy, akit az elmúlt napokban ki kellett menekíteniük a hatóságoknak az áradások miatt – számolt be a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Az intézmény közleménye szerint három megye – Krassó-Szörény, Dolj és Gorj – öt településén volt szükség a lakosság egy részének az evakuálására. Az összesen 107 kimenekített személyt rokonokhoz és a helyhatóságok által biztosított szálláshelyekre helyezték el.

A katasztrófavédelem közölte azt is, hogy az elmúlt nap folyamán a kiadós esők 19 megye (és Bukarest) 56 településén okoztak árvizeket. Az érintette megyék: Arad, Fehér, Argeş, Brassó, Dâmbovița, Krassó-Szörény, Kolozs, Dolj, Galac, Gorj, Hargita, Hunyad, Ilfov, Mehedinţi, Maros, Neamţ, Suceava és Vâlcea.

Ezeken a településeken a tűzoltók 47 házból, 2 gazdaságból, 2 közintézmény alagsorából, 202 udvarról, 5 melléképületből, 27 pincéből és 5 utcából szivattyúzták ki a vizet, és 11 kidőlt fát távolítottak el, amelyek négy autót és egy ház tetejét rongálták meg.

Ciolacu: Az árvízkárosultak számíthatnak a kormány segítségére

Marcel Ciolacu frissen kinevezett miniszterelnök a Facebook-oldalán ígéretett tett arra, hogy a tartalékalapjából a kormány támogatást utal az árvízkárok helyreállítására. Ciolacu bejegyzése szerint a legnehezebb helyzetben a Dolj megyei Greceşti település lakói kerültek, akiknek egy részét elszigetelték a külvilágtól az áradások, és ki kellett őket menekíteni. Ezeknek az embereknek meleg ételt és vizet biztosít a katasztrófavédelmi felügyelőség.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy folyamatosan tartja a kapcsolatot a környezetvédelmi miniszterrel és az illetékes hatóságokkal annak érdekében, hogy szükség esetén azonnak segítsenek a bajbajutottakon. Emlékeztett arra, hogy péntek este összehívta az országos vészhelyzeti bizottságot, és a testület jóváhagyta egy gyorssegély kiutalását a Fehér megyei Magyarigen község árvízkárosult lakóinak.

Az Agerpres azt írja, Marius Budăi munkaügyi miniszter vasárnap azt közülte, a kormány a következő ülésén fogja meghatározni az árvízkárokat szenvedett családoknak nyújtott támogatások összegét. Vasárnap reggel az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) jóváhagyta, hogy Grecești lakosai 6500 lej értékű, élelmiszerekből és ásványvízből álló gyorssegélyt kapjanak.

Továbbra is kitart az esős időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi figyelmeztetései szerint továbbra is kitart az esős és viharos időjárás. Ezek szerint vasárnap 14 órától 23 óráig másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztás lesz érvényben a Déli- és a Keleti-Kárpátokhoz közeléi megyékben, illetve Buzău, Ialomiţa és Călăraşi megyében. Kovászna megye délkeleti, Hargita és Maros megye keleti területein is másodfokú riasztás van érvényben. Az érintett térségekben heves széllökésektől és villámlásoktól kísért záporok várhatók, jégeső is lehetséges. A lehulló csapadék mennyisége elérheti a 30-40, helyenként az 50-60 litert négyzetméterenként.

Ugyanakkor vasárnap 10 órától hétfő 10 óráig elsőfokú (sárga jelzésű) riasztás van érvényben Moldvában, Munténiában, Erdély keleti megyéiben és Dobrudzsa déli részén. Az érintett térségekben széllökésektől és villámlásoktól kísért záporok várhatók, jégeső is lehetséges. A lehulló csapadék mennyisége elérheti a 20-25, helyenként a 30-40 litert négyzetméterenként.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!