Mintegy 800 küldött részvételével tart kongresszust az USR, Kelemen Hunor is ott lesz

Mintegy 800 küldött részvételével tart kongresszust szombaton Bukarestben a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR). Az eseményen a héten ellenzékbe került RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is részt vesz.

Az USR tájékoztatása szerint a kongresszuson Cătălin Drulă pártelnök bemutatja a Románia 2024 című választási programot. A kongresszus ugyanakkor a jövő évi választásokra való felkészüléshez kapcsolódó intézkedésekről is dönt.

Május végi sajtótájékoztatóján Cătălin Drulă arról beszélt, hogy a június 17-i kongresszuson a jelenlegi koalíció jobboldali alternatívájának létrehozásáról is határoznak a küldöttek. Ezzel a Népi Mozgalom Pártjával való együttműködésre és a két alakulat lehetséges választási szövetségének megalakítására utalt.

„A kongresszus arról szól majd, hogy az összes párttársunkkal, valamennyi megye küldötteivel együtt felkészüljünk a 2024-es választási évre” – nyilatkozta a pártelnök.

Az Agerpres az párt közleményére hivatkozva azt írja, Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is részt vesz az USR szombati kongresszusán.

A közlemény szerint a kongresszusra meghívták a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) alelnökét, Kira Rudikot, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) elnökét, Eugen Tomacot és a Jobboldal Ereje vezetője, Ludovic Orban. A Renew Europe európai parlamenti frakció elnöke, Stephane Sejourne videóüzenetet küld.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!