Kelemen Hunor kissé zavarba jött, hogy ellenzéki párt kongresszusán vett részt

2023. június 17. – 13:26

Másolás

Vágólapra másolva

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szombati kongresszusán tartott beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke bevallotta, hogy kissé zavarban van, mert „nagyon rég” nem vett részt egy ellenzéki párt ilyen jelentőségű rendezvényén.

Az Agerpres összefoglalója szerint Kelemen Hunor megköszönte Cătălin Drulă pártelnöknek, hogy három héttel ezelőtt meghívta az USR kongresszusára. „Akkor nem tudtad te sem és sem – talán valaki ebben az országban tudta – (...), hogy mi fog történni három hét múlva” – utalt a politikus az RMDSZ ellenzékbe vonulására.

A szövetségi elnök elmondta, hogy egyelőre szokatlan számára, de próbálja megszokni az ellenzéki szerepet. „Üdvözöllek titeket a kényszerleszállásunk után. Ti ismeritek ezt az érzést. Nem kell elmagyaráznom, milyen az, amikor az ember jó munkát végez, és hirtelen vakvágányra kerül. De ma nem a sérelmeinkről fogok beszélni, és nem is keresek magyarázatot a történtekre, bár ezek egyébként jogos kérdések; lehet kapzsiság, bosszú, stratégiai hiba. Most már mindegy is” – mondta a küldötteknek Kelemen.

Felszólalásában hangsúlyozta, hogy a polgárok és az állam, a társadalom és a politikai osztály közötti kapcsolatot jelenleg a „bizalom hiánya” jellemzi. Úgy vélekedett, hogy a politikai osztály számára a legnagyobb kihívás most a bizalom helyreállítása és a remény visszaadása.

„Korábbi együttműködésünk és időnkénti csörtéink körülményeitől függetlenül egy valamit tudtunk annak idején: a méltóság az az érték, amit nem sértünk meg. Mert ha erre ügyelünk, folytathatjuk ez együttműködést” – idézte fel Kelemen Hunor azt a korszakot, amikor az RMDSZ együtt kormányzott az USR-vel.

Kifejtette: a politikai osztálynak szerinte meg kell mutatnia a társadalomnak, hogy a „hagyd, mert elmegy így is” típusú munkavégzés korszaka véget ért.

„Ha az emberek azt látják, hogy bármit megígérünk a szavazatukért, majd hátat fordítunk nekik, (...) akkor biztosan veszíteni fogunk, és a helyünket mások veszik át, azok, akik gyűlöletet szítanak, konfliktust keresnek, bosszút ígérnek. Szerintem az lenne a legnagyobb hiba, ha hagynánk, hogy a szélsőséges, végső soron mindenkinek ártó eszmék végül teret nyerjenek. Ha pedig végignézünk a politikai osztályon, azt látjuk, hogy ez a veszély fennáll. A mi felelősségünk pedig – a tiétek is, a miénk is, de a PSD-é és a PNL-é is – egy adott pillanatban megálljt parancsolni a szélsőségeseknek” – mondta az RMDSZ elnöke USR küldötteinek.

Kifejtette azt is, hogy Romániának hosszú ideje nincsenek kezdeményezései külpolitikai téren, pedig „rendkívüli szerepe és lehetőségei” vannak. Megjegyezte: tudja, hogy egy ország külpolitikáját általában „nem rivaldafényben” alakítják, de ezt szerinte teljesen átláthatatlanul sem szabad művelni. „Lehet, hogy vannak kezdeményezések, de mi nem tudunk rólunk, mert ezek jól őrzött államtitkok. Kár, hogy így van, mert Románia a helyzetéből adódóan valóban sokkal többet tudna nyújtani. Először is a polgároknak, másodszor a régió összes nemzetének, harmadszor pedig az Európai Uniónak. És ezen a jövőben változtanunk kell” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Beszéde végén emlékeztett arra, hogy két és fél évvel ezelőtt az USR és az RMDSZ együtt indultak el, de tíz hónap elteltével az útjaik szétváltak. „Mi jóhiszeműen kormányon maradtunk, tudtuk, hogy szakértelmet, komolyságot és munkát, rengeteg munkát kell nyújtanunk a társadalomnak. És most már meg vagyok győződve arról, hogy ennek az országnak szüksége van erre. Jók a perspektíváink. Hiszem, hogy ha nem tévedünk, ha nem történik valami váratlan, Románia az évtized végére másképp fog kinézni. Ezeket a lehetőségeket nem szabad elszalasztani” – mondta felszólalásában az RMDSZ elnöke.

Az USR mintegy 800 küldött részvételével tart kongresszust szombaton Bukarestben. Az esemény fő témája a jövő évi választásokra való felkészülés, illetve Cătălin Drulă pártelnök bemutatja a Románia 2024 című választási programot is.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!