A Tate-módszerrel zsákmányolhatott ki lányokat Románia egyik fiatal informatikus reménysége

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A Tate-testvérekhez közel álló és hozzájuk hasonlóan nők szexuális kizsákmányolásával vádolt Vlad Obu ügyében lehetséges bűntársként letartóztatták azt az Andrei-Alexandru Cociorvát is, aki 12. osztályos tanulóként az országos informatikai válogatott tagja volt, később pedig a legjobbak között volt a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem angol nyelvű informatika képzésén, írta a Știri de Cluj.

2016-ban Cociorva még első díjat nyert egy regionális informatikai versenyen Debrecenben. Azóta tagja lett a most emberkereskedelemmel gyanúsított, a román Tate-ként emlegetett Vlad Obu csoportjának, állítják a nyomozók.

Vlad Obut és három feltételezett bűntársát 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. A gyanú szerint több fiatal lányt kényszerítettek arra, hogy szexuális tartalmakat gyártsanak online platformokra. A nyomozati anyagból olyan részletek is kiderülnek a Știri de Cluj szerint, hogy az áldozatoknak a karjukra kellett tetováltatniuk a kizsákmányolójuk nevét.

Az elkövetők állítólag ugyanazzal a loverboy-módszerrel cserkészték be az áldozataikat, mint amivel a Tate-fivéreket vádolják. A lányok kizsákmányolása a gyanú szerint Ilfov megyei és kolozsvári ingatlanokban történt.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!