A romániaiak harmada van kitéve a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának

A romániaiak harmada van kitéve a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának
Földművesek a Konstanca megyei Saraiu település közelében 2023. június 8-án – Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

273

Romániában a lakosság 34,4 százaléka volt kitéve 2022-ben a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatának, és ez az arány a legmagasabb volt az Európai Unió országai között – derül ki az Eurostat friss jelentéséből. Az adatok szerint az Európai Unió lakosságának csaknem 22 százaléka, mintegy 95,3 millió ember volt kitéve tavaly a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának.

A jelentés szerint az érintett lakosság olyan háztartásban élt, amely a szegénység és a társadalmi kirekesztés, a súlyos anyagi és társadalmi nélkülözés, vagy a munkanélküliség kockázatával szembesült. A szegénységben élők 2022-es száma és aránya nagyjából megegyezik a 2021-es adatokkal, tavalyelőtt ugyanis 95,4 millió érintettet tartottak számon a hatóságok, ami az EU lakosságának mintegy 22 százalékának felelt meg. Románia után Bulgária (32,2 százalékkal), majd Görögország (26,3 százalékkal) és Spanyolország (26 százalékkal) következik. Ezzel szemben a legalacsonyabb arányt Csehországban (11,8 százalék), Szlovéniában (13,3 százalék) és Lengyelországban (15,9 százalék) regisztrálták.

Forrás: Eurostat
Forrás: Eurostat

A Libertatatea összefoglalója a szegénység és a kirekesztés kockázata inkább fenyeget a nőket, mint a férfiakat, a 18-24 év közötti fiatal felnőtteket, mint az idősebb korosztályt, az alacsony iskolai végzettségűeket és a munkanélkülieket. Mind az EU-ban, mind Romániában a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázata magasabb volt az olyan háztartásokban, ahol gyermeket is nevelnek, mint azokban, ahol nem. Romániában a gyerekes háztartások 36 százalékát fenyegeti a szegénység, míg a gyerek nélküli háztartások esetében ez az arány 30,2 százalék.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!