Japán sztrájkba lépnek az egészségügyi dolgozók
Japán sztrájkot hirdettek szerdától a romániai egészségügyi szakszervezetek, a közalkalmazottak bértörvényének betartását, a pótlékok jelenlegi alapbérhez igazítását kérik.
Az Agerpres szerint a munkabeszüntetés nélkül zajló tiltakozó akció során a kórházakban és a szociális ellátásban dolgozó résztvevők SANITAS feliratú karszalagot vagy kitűzőt fognak viselni.
A japán sztrájk a döntéshozókkal folytatott tárgyalások idején is, a követeléseik teljesítéséig tartani fog.
Az egészségügyi szakszervezetek követelik a versenyvizsgák kiírását a befagyasztott állásokra, vakációs utalványokat, a 2017/153-as bértörvény maradéktalan gyakorlatba ültetését mindkét ágazat összes alkalmazottja számára, illetve azt, hogy a pótlékok, az ügyeletért járó juttatások és élelmiszerutalványok összegeinek kiszámításakor a jelenlegi munkabér összegét vegyék alapul. Követelik továbbá az egészségügyi és szociális ellátási intézmények korrekt és megfelelő finanszírozását és a kollektív munkaszerződés megkötését mindkét ágazatban.
A SANITAS csütörtökre utcai tüntetést is szervez Bukarestben. A Hotnews szerint az egészségügyi szakszervezetek az általános sztrájkot is kilátásba helyezték, amennyiben a kormány nem talál megoldást a kéréseikre június 15-ig.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás