Ötből egy romániai fiatal nem dolgozik és nem is tanul
A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 19,8 százaléka nem tanul és nem is dolgozik, ezzel az aránnyal pedig az ország listavezető az Európai Unióban, írta az Eurostat pénteken közzétett adatai alapján az Agerpres.
2022-ben az Európai Unió országaiban élő fiatalok 11,7 százaléka nem dolgozott, nem is tanult vagy vett részt valamilyen képzésben; ezeknek a fiataloknak az aránya Hollandiában volt a legkisebb, 4,2 százalék és Romániában a legnagyobb, 19,8 százalék.
A legfrissebb adatok szerint az uniós tagállamok egyharmadában sikerült a 2030-ra kitűzött 9 százalékos határ alá szorítani a nem foglalkoztatott, ugyanakkor oktatásban és képzésben sem részesülő (angolul: not in employment, education or training – NEET) fiatalok arányát. Hollandiában 4,2 százalék, Svédországban 5,7, Máltán 7,2, Luxemburgban 7,4, Dániában 7,9, Portugáliában 8,4, Szlovéniában 8,5, Németországban 8,6, Írországban 8,7 százalék volt ez az arány.
A legtöbb tagállamban eltérések vannak a NEET-férfiak és -nők aránya között: uniós szinten tavaly a 15-29 éves fiatal nők 13,1 százaléka nem dolgozott és nem is tanult, míg a fiatal férfiaknál 10,5 százalék volt ez az arány. Mindkét nem esetében Hollandiában a legalacsonyabb az arány: a férfiak körében 3,8, a nőknél 4,6 százalék.
Ezzel szemben a legnagyobb arányt a nem foglalkoztatott és nem is tanuló fiatal férfiaknál Olaszországban jegyezték (17,7 százalék), a nőknél pedig Romániában (25,4 százalék).
Uniós szinten 2021-hez képest 2022-ben 1,4 százalékponttal csökkent a nem dolgozó és nem is tanuló fiatalok száma. 2012-höz mérten 4,3 százalékos mérséklődés figyelhető meg.
Évtizedes viszonylatban a legjelentősebb csökkenést Írországban (mínusz 12,9 százalékpont), Görögországban (mínusz 11,4 százalékpont), Bulgáriában (mínusz 9,6 százalékpont) és Spanyolországban (mínusz 9,5 százalékpont) jegyezték.
Két uniós tagállamban nőtt az arány tavaly 2012-höz viszonyítva: Ausztriában 0,9, Romániában pedig 0,5 százalékponttal.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!