Megtámadja az alkotmánybíróságon az újonnan megszavazott oktatási törvényeket az USR és a Jobboldal Ereje
Megtámadta az alkotmánybíróságon a hétfőn megszavazott oktatási törvényeket az USR és a Jobboldal Ereje – írja a pártok közleménye alapján a G4Media. Az említett pártok szerint már a törvények elfogadásának eljárása is alkotmánysértő volt.
Emlékeztetnek, a Velencei Bizottság a jogállamiságról szóló jelentésében megállapította, hogy a törvények elfogadására vonatkozó előírások tiszteletben tartása alapvető fontosságú a jogállamiság és a demokratikus értékek tiszteletben tartásának biztosítékaként.
Azt állítják, hogy mind a közoktatási, mind a felsőoktatási törvényben számos alkotmányellenes rendelkezés található, a legsúlyosabbak a gyermekek oktatáshoz való jogának a korlátozása és a jogegyenlőség elvének a megsértése.
„Különbséget tesz a jó anyagi lehetőségekkel rendelkező diákok és a szegények között, akik nem engedhetik meg maguknak a magánórákat a középiskolákba párhuzamosan szervezett felvételikhez. Különbséget tesz azok között a gyerekek között, akik olyan iskolákban tanulnak, ahol meleg ételt kapnak, és azok között, akiknek nincs ilyen szerencséjük. Különbséget tesz azok között a gyerekek között, akik olyan iskolákba járnak, amelyek felbérelhetnek egy biztonsági szolgálatot, és azok között, akik ilyen magán biztonsági szolgálat nélküli iskolába járnak” – idézik Ștefan Pălăriet, az USR képviselőjét. A párt szerint továbbá alkotmányellenes a tanulók kicsapásának lehetősége, a középiskolai felvételivel kapcsolatos szabályok, illetve az oktatáshoz való hozzáférés életkor szerinti korlátozása.
A felsőoktatási törvényben azt kifogásolják például, hogy a törvény értelmében a helyi közlekedési járatokat csak a 30 éven aluliak vehetik igénybe kedvezményesen.
Mindkét törvény esetében a jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a szabályok egyértelműsége elvének megsértésére hivatkoznak az ellenzéki pártok, mivel az elfogadott jogszabályok jogalkotási hiányosságokat tartalmaznak.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!