Alapítványokat és egyesületeket is átvehetnének az egyetemek, hogy javítsák a teljesítményük
A felsőoktatási törvény tervezetét döntő házként tárgyaló szenátus oktatási bizottsága elfogadott szerdán egy módosító javaslatot, amely lehetővé teszi az egyetemek számára, hogy teljesítményük növelésére átvegyenek alapítványokat, egyesületeket vagy más entitásokat.
A módosító indítvány előírja, hogy az egyetemi szenátus hozzájárulásával a felsőoktatási intézmények önállóan vagy társulásban átvehetnek alapítványokat, egyesületeket, közoktatási egységeket, járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi egységeket vagy szakrendelőket, beleértve a fogorvosi rendelőket is. Ennek feltétele, hogy az átvétel az egyetem teljesítményének növelését szolgálja, és ne legyen semmiféle negatív hatása az oktatási és kutatási tevékenységre. Ugyanakkor az egyesület vagy alapítvány tevékenységi körének kapcsolódnia kell a felsőoktatási intézmény küldetéséhez – áll még a Szociáldemokrata Párt módosító javaslatában.
Az Agerpres összefoglalója szerint az indítvány előírja továbbá, hogy teljesítményük növelése érdekében a felsőoktatási intézmények önállóan vagy társulás útján maguk is létrehozhatnak kereskedelmi társaságokat, alapítványokat, egyesületeket, közoktatási egységeket, egyetemi kórházakat, egyetemi gyógyszertárakat, szakrendelőket, fogorvosi rendelőket. Ebben az esetben is szükség van az egyetemi szenátus jóváhagyására.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, Ştefan Pălărie ellenezte a módosítást, hangsúlyozva, hogy az „olyan tevékenységeket generálhat, amelyek szembemennek az egyetemi tevékenység küldetésével és céljával”.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!