Ciucă: A kommunizmus okozta sebeket soha nem lehet teljesen begyógyítani
A kommunizmus okozta sebeket soha nem lehet teljesen begyógyítani, a mi kötelességünk pedig ápolni a demokratikus értékek és a történelmi igazság iránti tiszteletet, és erre nevelni a fiatal nemzedékeket – írta a kommunista börtönök mártírjainak emléknapja alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében a kormányfő.
Nicolae Ciucă emlékeztetett arra, hogy hetvenöt évvel ezelőtt, 1948. május 14-én az akkori hatóságok több mint 10 ezer ellenzéki fiatalt tartóztattak le és ítéltek később börtönbüntetésre, amit „borzalmak hosszú sora” követett. Románia majdnem fél évszázadon át a totalitarizmus sötét árnyékában élt, a demokrácia minden bástyáját sorra lerombolták.
„A törvénytelen és bűnös kommunista rendszer a terrorra, a bűncselekményekre, a visszaélésekre, az alapvető jogok és szabadságjogok szisztematikus megsértésére alapozta a hatalmát, és förtelmes eszközöket fejlesztett ki a túlélésére. A megpróbáltatások sora 1989 decemberében vérontással ért véget, amikor a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelem győzelmet aratott” – idézte fel a miniszterelnök.
Nicolae Ciucă üzenetében hangsúlyozta: a kormány szilárdan elkötelezett az emlékezés politikájának előmozdítása, a közelmúlt őszinte feldolgozása és a demokratikus társadalmat aláásó nézetek elleni küzdelem mellett.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás