Növelnék a családon belüli erőszak áldozatainak járó hatósági védelem idejét

A szenátusban hétfőn elfogadott tervezet szerint a családon belüli erőszak áldozatai a jelenlegi 6 hónap helyett 12 hónapig részesülnek hatósági védelemben – írja az Agerpres.

A családon belüli erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló törvényt módosító javaslatot a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) terjesztette a parlament elé.

A tervezet szerint továbbra is egy bíró állapítja meg a távoltartási végzés pontos időtartamát, de ez nem legtöbb 6 hónap, hanem legtöbb 12 hónap lehet.

Korábban elfogadott jelentésében a szenátus jogi bizottsága támogatta a törvénymódosítást. A testület úgy értékelte, hogy az áldozat védelmének biztosításáért meg kell hosszabbítani a távoltartási végzés maximális időtartamát, és a jogi segítségnyújtás szabályozása a fellebbezési eljárás során biztosítani fogja a hatékony védelemhez való jogát.

Indoklásukban a törvénymódosítás kezdeményezői azzal érvelnek, hogy a családon belüli bántalmazás heteken, hónapokon vagy akár éveken keresztül is tarthat, ezért a 6 hónapos időszak nem elegendő a távoltartási végzés céljának eléréséhez, nevezetesen ahhoz, hogy a sértett számára biztosítsa a fizikai és érzelmi biztonságának szavatolásához szükséges távolságot a támadótól.

A szenátus első házként döntött a tervezetről, amelyet a képviselőház vitat meg döntő házként.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!