Belügyminiszter: Romániában úgy 70 ezren birtokolnak legálisan lőfegyvert, többségük vadászpuska

Lucian Bode belügyminiszter szerint Románia biztonságos ország, nem merül fel, hogy olyan fegyveres incidens forduljon elő, amelyből múlt héten a szomszédos Szerbiában kettő is történt. A tárcavezető pénteken a Digi24 televízióban vont párhuzamot a két ország között a tragikus események után.

Szerbiában a legnagyobb az ezer főre eső fegyverek száma Európában, ami hozzájárulhatott a lövöldözések bekövetkezéséhez, mondta Bode. A belügyminiszter szerint Romániában 70 ezer körül van azoknak a száma, akik legálisan birtokolnak lőfegyvert, ezekhez pedig még hozzáadódnak a honvédelmi és biztonsági rendszer alkalmazottai, akik szolgálati fegyverrel rendelkeznek. „Nem mondhatjuk, hogy Romániában nagyon nagy a lőfegyverek száma, a többségük vadászfegyver. A fegyvertulajdonosokat rendszeresen ellenőrzik” – fogalmazott a miniszter.

Bode azt is felvetette, hogy a szerbiai lakosság a délszláv háború miatt birtokol több fegyvert, és elképzelhető, hogy ugyanez lesz a helyzet Ukrajnában is, ha vége lesz a háborúnak, mert nagyon sok fegyver juthatott a lakossághoz nyilvántartás nélkül.

Románia biztonságos ország, hangsúlyozta a belügyminiszter, kijelentését pedig egy friss statiszikai adattal támasztotta alá, amely öt romániai várost – Kolozsvárt, Temesvárt, Brassót, Iași-t és Bukarestet – a világ száz legbiztonságosabb települése közé sorol.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!