Tizenévesek elloptak egy autót, baleseteztek, ketten életüket vesztették
Két fiatal meghalt, harmadik társuk pedig súlyos sérülésekkel került kórházba Iaşi megyében, miután autójukkal nekicsapódtak egy oszlopnak. A rendőrség szerint a jármű lopott volt és a vezetőjének nem volt jogosítványa, közölte vasárnap az Agerpres.
A baleset vasárnap hajnalban történt a Iaşi megyei Şcheia településen. Az első vizsgálatok szerint a jármű egy villanyoszlopnak és egy kerítésnek is nekicsapódott, majd a feje tetejére állt. A benne tartózkodó három személy közül ketten – egy 15 és egy 21 éves fiú – a roncsok közé szorultak, és eszméletlen állapotban voltak, amikor a mentősök kiértek a helyszínre. Próbálták újraéleszteni őket, de sikertelenül. Harmadik társuk, egy 17 éves fiú sokkos állapotban volt, több csonttörést szenvedett, őt a iaşi-i gyermekkórházba szállították. Az egészségügyi intézmény sajtószóvivője, Solange Tamara Roşu szerint jelenleg stabil az állapota.
A Iaşi megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az autó volánjánál ülő fiatalnak nem volt jogosítványa. Az eddigi vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy a járművet a tulajdonos beleegyezése nélkül vették el a fiatalok, amikor meglátták leparkolva, benne a kulccsal.
Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés, gondatlanságból elkövetett emberölés, lopás és jogosítvány nélküli vezetés miatt vizsgálódnak.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!