Elsüllyedt egy cseh hajó a konstancai kikötőnél

Elsüllyedt egy cseh zászló alatt közlekedő tolóhajó szombaton a konstancai kikötőben – közölte szombaton az Agerpres.

A román tengerészeti hatóság tájékoztatása szerint a baleset hajnali 5 óra 35 perckor történt. A cseh tolóhajó egy manőverező uszálykonvojjal ütközött össze a kikötőben, és az ütközés nyomán egy nyílás keletkezett a hajó bal oldalán. Három tolóhajót küldtek segítségül, négy szivattyúval felszerelve, az erőfeszítések ellenére azonban 7 óra 10 perckor a sérült tolóhajó elsüllyedt. A legénység öt tagját kimentették, ők biztonságban vannak, nem sérültek meg.

A hatóságok jelentése szerint nem történt vízszennyezés, de biztonsági intézkedésként elhelyeztek egy speciális védőeszközt.

A konstancai kikötő parancsnoksága vizsgálatot indított a baleset okának kiderítésére.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!