Alig került rá az aszfaltréteg a Brăila mellett épülő dunai függőhídra, egy részét újra kell önteni

2023. április 29. – 18:40

Másolás

Vágólapra másolva

Csaknem 20 nappal azután, hogy a közlekedési minisztérium egyik államtitkára autóval szelte át az átadásra váró, Brăila mellett épülő dunai függőhidat, megrepedt az aszfalt, ezért az építő egy résznél fel kell törje és újra kell öntse. A Digi24 hírtelevízió információi szerint nem kivitelezési hiba történt, hanem az építkezésben résztvevő egyik daru súlya alatt ment tönkre a friss réteg.

A gigaprojekt állapotáról, a bekötőutak építéséről nemrég osztott meg Youtube-csatornáján egy drónfelvételt a Pro Infrastruktúra Egyesület:

A híd átadását tavaly decemberre időzítette a kormányzat. Nicolae Ciucă miniszterelnök tavaly áprilisban utazott a helyszínre, ahol elmondta: késésben van a projekt, még 2021 decemberében kellett volna átadják a forgalomnak, de ígéretet kapott a kivitelezőtől, hogy már 2022 karácsonyára autók szelhetik át a hatalmas Duna-hidat.

A késés még tovább húzódott. A Pro Infrastruktúra Egyesület képviselői szerint most már közel áll az átadáshoz, reális esély van arra, hogy részben nyár végén átadhatják a forgalomnak. Az elmúlt hetekben aszfaltozták le (ezt kell most részben újra elvégezni a repedések miatt), de elkezdődött a védőfalak és a közúti jelzések kihelyezése is. A problémát az egyesület szakértői szerint inkább a bekötőutak építési ritmusa jelenti, ez jól kivehető a legrissebb felvételekből is.

A projekt kivitelezésére 2018 januárjában írtak alá szerződést, a munkálatok megkezdésére vonatkozó kormányhatározatot még abban az évben, februárban kiadták. A Pro Infrastruktúra Egyesület decemberi értékelése szerint 2021-ben viszonylag jól haladt a kivitelező, még ők maguk is optimisták voltak a határidő betartását illetően, ám 2022-ben több logisztikai probléma is felmerült, amelyek részben a szélsőséges időjárásnak is betudhatóak: például nyáron a hőség miatt csak éjszaka tudtak dolgozni a munkások. Ugyancsak problémát jelentett, hogy a kivitelező tavaly augusztustól „benyomta a féket” az összekötő utak építésénél.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!