Felmérés: nem érti, amit olvas a romániai 6-14 évesek majdnem 90 százaléka
2023. április 28. – 17:18
Három millió 6 és 14 év közötti gyermekből csak 330 ezer érti, amit olvas, derült ki abból a romániai felmérésből, amelyet a Brio oktatási portál végzett el, és amelyet pénteken mutattak be a bukaresti Nemzeti Könyvtárban.
A jelentést 14 796 teszt eredménye alapján állították össze, a tesztet általános iskolai tanulók töltötték ki 2021 januárja és 2022 áprilisa között. Mint kiderült, nagyon alacsony a romániai 6-14 év közötti gyerekek írni-olvasni tudásának szintje: 42 százalékuk készsége a „nem funkcionális”, 47 százalékuké a „minimálisan funkcionális” kategóriába sorolható, és csak 11 százalékuk funkcionális.
A funkcionális ebben az esetben azt jelenti, hogy képes gondolatokat és információkat elsajátítani a szövegből, megállapítja az ok-okozati összefüggéseket, következtetéseket von le és hipotéziseket értelmez, hasonlóságokat és különbségeket állapít meg tények, szereplők és események között, azonosítja az érveket, megérti a szöveg általános üzenetét. Az általános iskolát elvégzőknek csak 11 százaléka képes erre a felmérés szerint.
A felmérés arra is rámutatott, hogy a lányok átlagosan 10-15 százalékkal jobban teljesítenek az írás-olvasás terén, mint a fiúk, életkortól és régiótól függetlenül.
Az aggasztó eredményekre reagálva Ligia Deca tanügyminiszter pénteken azt mondta, ez a jelentés, akárcsak a PISA-tesztek, arra hívják fel a figyelmet, hogy rendszerszintű beavatkozásra van szükség az oktatásban a készségek javításához, írta az Agerpres.
Deca kifejtette, az iskolák feladata elősegíteni a társadalmi mobilitást és kompenzálni a gyermek életkörülményeiből fakadó hátráltató tényezőket. Beszélt a másodikos, negyedikes és hatodikos tanulók képességfelméréséről is, amely arra szolgál, hogy idejekorán felismerhetők legyenek „az írás-olvasási tudásban mutatkozó hiányosságok”.
Arról is beszámolt, hogy 1400 iskolára terjesztették ki az iskolaelhagyás csökkentését szolgáló országos programot, amelynek részeként a világjárvány okozta tanulmányi lemaradásokkal küzdő gyerekekkel is foglalkoznak.
Deca azt javasolta, hogy a tanárok az összes órán tartsanak hangos szövegolvasást a tanulókkal, majd beszéljék meg az elhangzottakat, ez ugyanis segít az írási és olvasási, szövegértési készségeik fejlesztésében.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!