ActiveWatch: Románia sereghajtó Európában a sajtó helyzetét illetően
Románia továbbra is az utolsó országok között van Európában a sajtószabadság és a sajtó biztonságának tiszteletben tartása és garantálása, valamint a közérdekű információkhoz való korlátlan hozzáférés tekintetében – nyilatkozta az ActiveWatch elnöke csütörtökön az Agerpresnek.
Liana Ganea az értékekért, átláthatóságért és a jogállamiságért felelős biztosnak, Věra Jourovának azt a kijelentését kommentálta, miszerint „a romániai sajtó helyzete nem túl rózsás, és sok a javítanivaló”.
Az ActiveWatch elnöke kifejtette: az egyik fő probléma továbbra is az, hogy a nagy politikai pártok átláthatatlanul finanszírozzák a sajtót, ami megalapozza azt a gyanút, hogy ez a finanszírozás torzítja a média napirendjét. Emellett szerinte lejárató kampányok célpontjává váltak a politikai hatalomhoz kritikusan viszonyuló újságírók.
„Mi több, az újságírókat továbbra is fenyegetések, köztük halálos fenyegetések érik. Tavaly a bíróságok két ítéletet hoztak olyan személyek ellen, akik újságírók biztonsága ellen követtek el bűncselekményeket. Az egyik – még nem jogerős – ítélet egy újságíró meggyilkolásának kitervelésére vonatkozott” – részletezte Ganea.
Az ActiveWatch elnöke szerint a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény alkalmazását prioritásként kellene kezelnie a kormánynak, amelynek útmutatásokkal kellene ellátnia valamennyi közintézményt és állami vállalatot, és felügyelnie a jogszabály végrehajtását.
„A kormánykoalíció pártjainak példát kellene mutatniuk az átláthatóságról, és teljes körű tájékoztatást kellene nyújtaniuk a médiaszerződéseikről és a közpénzek egyéb felhasználásáról. A PSD, a PNL és az RMDSZ továbbra is akadályozza az újságírók és a nem kormányzati szervezetek által kért adatokhoz való hozzáférést, az erre vonatkozó jogerős bírósági ítéletek ellenére. A román államnak valódi ellenőrzést kell gyakorolnia a hírszerző szolgálatok felett, és korlátoznia kell az egyre bővülő hatáskörüket” – fogalmazott a szakértő.
Ugyanakkor Liana Ganea úgy véli, hogy „a törvények végrehajtásáért felelős szerveknek eljárásokat kell kidolgozniuk az újságírókat érintő ügyek kezelésére, mind a fenyegetésekkel, megfélemlítéssel, zaklatással és a biztonságukat veszélyeztető más bűncselekményekkel szembeni védelmükre, mind az újságírói munka gyakorlásának biztosítására”.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!