Havazik a Radnai-havasokban és Hargita megyében, Temes megyében árvízre figyelmeztetnek

Az ország számos részén okoz gondot az időjárás, a Radnai-havasok és Hargita megyében a havazás nehezíti a forgalmat, Temes megyében pedig árvíz miatt adtak ki harmadfokú (vörös) figyelmeztetést.

A Radnai-havasokban, a 18-as országút 1400 méter fölötti szakaszán, a Borsai-hágó (Prislop) térségében hazás miatt akadozik a forgalom. A Máramaros megyei vészhelyzeti bizottság szóvivője szerint a látótávolság is csökkent a térségben. Dan Bucă közlése szerint az útkarbantartók csúszásgátló anyagot szórnak le az érintett útszakaszokon. A 900 méter fölötti Gutin-hágónál nedves a 18-as országút burkolata, és a köd miatt csökkent a látótávolság – részletezte.

A szóvivő elmondta, hogy Máramaros megye országútjain, illetve a megyei és községi útjain az említett két helyi szakaszon kívül zavartalan a forgalom.

Hargita megye hegyvidékein, Borszék térségében a 15-ös országúton az útkarbantartóknak hókotrókat is be kellett vessenek a havazás miatt – írja az Agerpres a Brassó megyei útügyi igazgatóság tájékoztatására hivatkozva.

A 13-as országúton a Bucsin-tetőnél és a 12C jelzésű országúton Gyilkostó térségében vegyes csapadék hull, de a forgalom zavartalan. Hargitafürdőnél szinte havazást jeleztek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki szerdán, esőre, légköri instabilitásra és a szél erősödésére figyelmeztetnek. Eszerint 10 órától 22 óráig Erdélyben, Máramarosban és Moldva északi részében esni fog, délután és este pedig villámlásoktól kísért záporok várhatók Munténiában és Dobrudzsában.

A lehulló csapadékmennyiség eléri a 15-20 litert, helyenként a 30 litert négyzetméterenként.

Az ország nagy részében óránként 45-55 kilométeres sebességű széllökések várhatók.

A hegyekben, elsősorban a Déli- és a Keleti-Kárpátok északi részében 1600 méter fölött a légmozgás sebessége elérheti az óránként 70-90 kilométert.

Az esőzések miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el szerdán a hidrológusok a Berzava folyó vízgyűjtő medencében, a Temes megyei Gátalja (Gătaia) térségében.

A vízügyi igazgatóság szakemberei szerint az ár szerdán Gátaljánál tetőzik, majd csütörtökön Partos (Partoş) térségébe jut. Szerdán reggel 9 órakor a Berzava vízszintje Gátaljánál 465 centiméter volt, és folyamatosan nő. A szakemberek előrejelzése szerint a folyó nem lépi át a térségben a gátakat, de a vízügyi igazgatóság folyamatos megfigyelés alatt tartja az árvízvédelmi vonalat az ár átvonulásának teljes időtartama alatt.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!