Nagyon kedvesen tudok csókolni, mondta beosztottjának a volt máramarosi csendőr-főfelügyelő

2023. április 25. – 09:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Máramaros megyei csendőrség volt vezetője több beosztottját zaklatta és munkaidőben fogyasztott pornót az ügyészek szerint. Ügyvédje a bizonyítékok begyűjtési módja ellen emelt kifogással próbálja védeni az ezredest, számolt be a Libertatea.

Petru Marcel Florișteanu ezredest 2022 szeptemberében függesztették fel funkciójából, mert egy tizedes szexuális zaklatás miatt jelentette fel. Miután a csendőrségi irodában megpróbálta erőszakkal megcsókolni, a nő figyelmeztette, hogy feljelenti, az ezredes azonban csak annyit kiabált, hogy „a te szavad az enyém ellen!”.

A tizedes tudott róla, hogy több kolléganője az ezredes zaklatása miatt mondott fel, és eldöntötte, hogy ezt nem hagyja annyiban, ezért néhány nappal később titokban felvételt készített az ezredessel folytatott beszélgetéséről. Akkor arra kérte felettesét, hogy ígérje meg, hogy többé nem közeledik hozzá, amit az ezredes meg is tett, de azt is hozzáfűzte, hogy számára ez „bizalmi ügy volt”, „szeretett volna megpecsételni egy megállapodást”, sőt, azt is megjegyezte, hogy „nagyon kedvesen tud csókolni”.

A katonai ügyészség vádat emelt Petru Marcel Florișteanu ellen, aki a nyomozás során szerzett bizonyítékok megkérdőjelezésével próbált védekezni. Ügyvédje szerint a tizedes szabályt szegett azzal, hogy a főfelügyelői irodában, azaz egy minősített biztonsági területen, hangfelvételt készített, kifogásolta azt is, hogy a házkutatásban a korrupcióellenes igazgatóság rendőrei is részt vettek, akik csak korrupciós ügyekben illetékesek, továbbá kérte a tizedes és a közvetlen felettese között lezajlott üzenetváltás figyelmen kívül hagyását is, arra hivatkozva, hogy azt nem a tizedes telefonjának átkutatásával szerezte meg az ügyészség.

A Kolozsvári Katonai Törvényszék mindhárom érvet elutasította, ahogy Florișteanu ügyvédjének azt a kifogását is, hogy a vádiratban egy olyan tanú vallomása is szerepel, aki időközben már elévült szexuális zaklatásról számolt be, illetve, hogy ügyfele magánélethez való joga sérült azzal, hogy a vádirat megemlíti: munkaidőben pornót fogyasztott.

Az ezredes ügyvédje fellebbezett a Kolozsvári Katonai Törvényszék döntése ellen, így a vádirattal szemben emelt kifogásokról a Bukaresti Katonai Fellebbviteli Bíróság dönt, majd az ügy visszatér Kolozsvárra.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!