Megölte a lányát és a feleségét, 17 évvel később ítélték el
Alapfokon életfogytiglant kapott pénteken az a Neamţ megyei férfi, aki 17 évvel ezelőtt megölte öt éves kislányát és a volt feleségét, írta az Agerpres.
Az ítélet azért váratott ennyit magára, mert az áldozatok rokonai csak két évvel eltűnésük után kaptak észbe, hogy voltaképpen eltűntek, és csak ekkor jelentették a rendőrségen, addig ugyanis állítólag azt hitték, hogy Olaszországban vannak.
A 24 éves nő elvált a kislány apjától, és a szüleihez költözött, Bákó megyébe. Eltűnésük körülményei meglehetősen ködösek, az Adevărul például 2021-ben arról számolt be, hogy a nőt és kislányát éppen a volt férj társaságában látta utoljára a nő apja, de csak másfél év múlva fordult a hatóságokhoz.
A rendőrség 15 éven át nem bukkant a nyomukra, végül 2021-ben házkutatást tartottak a kislány apjánál Târgu-Neamț városában, a ház udvarán pedig egy kiskorú földi maradványait találták meg. Később bebizonyosodott, hogy a kislány holttestéről van szó. Az anya holttestét azóta sem találták meg.
A férfi ellen vádat emeltek, pénteken alapfokon életfogytiglanra ítélték. A döntés 10 napon belül megfellebbezhető.
Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás