Fordulat a Dolj megyei esztenán mellkason szúrt férfi ügyében: a hatóságok mégis szándékosságra gyanakszanak

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki egy esztenán bárányvágás közben szúrta mellkason falustársát. A hatóságok arra gyanakodnak, hogy a szemtanúk vallomásával ellentétben nem balesetről lehet szó, a férfi mégis szándékosan követhette el tettét – írja a Digi24.

Ahogy arról beszámoltunk, a Dolj megyei Bratovoeşti községben meghalt szombaton egy férfi, akit az előzetes feltételezések szerint figyelmetlenségből szúrt mellkason egy falustársa a húsvéti bárányvágás közben.

A tragédia egy esztenán történt, ahová az elhunyt személy családtagjaival együtt ment bárányt vásárolni. A mellkason szúrt 45 éves férfit a mentők kórházba szállították, de nem élte túl a sérüléseit.

A rendőrség több szemtanút is kihallgatott, köztük az áldozat családtagjait is, akik szerint az elkövető – egy 49 éves férfi – nem szándékosan, hanem figyelmetlenségből szúrta mellkason bárányvágás közben a falustársát.

A hatóságok ugyanakkor az orvosszakértői vizsgálatok, valamint a szemtanúk kihallgatása nyomán arra gyanakszanak, hogy mégis szándékosan elkövetett cselekményről lehet szó.

„Tekintettel az orvosszakértő által megfogalmazott előzetes következtetésekre, valamint a szemtanúk fluktuáló vallomásaira, az ügyet a Dolj Megyei Törvényszékhez tartozó ügyészség büntetőügyésze vette át” – áll a Dolj megyei rendőr-főkapitányság közleményében, amelyben arra is kitérnek, hogy a rendőrség a főügyész koordinálása mellett nyomoz tovább.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!