A belügyminisztérium arra számít, hogy szombat este 830 ezer hívő lesz jelen az ortodox templomoknál
A belügyminisztérium szombati tájékoztatása szerint országosan mintegy 24 750 alkalmazottjuk gondoskodik az ortodox húsvét ideén a bűnmegelőzésről, a vészhelyzetekben történő beavatkozásokról, illetve a közúti és a határforgalom zavartalanságáról.
Az Agerpres által ismertetett közlemény szerint szombat este a rendvédelmi szervek főként a mintegy 10 ezer ortodox templom környékén fognak járőrözni, elsősorban azon a több mint 2000 helyszínen, ahol várhatóan jelentős számú hívő, becslések szerint mintegy 830 000 ember lesz jelen.
A belügyminisztérium tudatta azt is, hogy az elmúlt 24 órában a rendőrök, a csendőrök és a katasztrófavédelmi felügyelőségek munkatársainak bevetésére összesen 4414 esetben volt szükség. A rendőrök pénteken 870 feltételezett bűncselekmény feltárásában vettek részt, az esetek 21 százalékában hivatalból, és 41 személy ellen alkalmaztak kényszerintézkedést; 159 személyt értek tetten bűncselekmény elkövetésén, és 20 országosan vagy nemzetközileg körözött személyt vettek őrizetbe.
A közlekedési rendőrök 653 jogosítványt és 178 forgalmi engedélyt vontak be különböző szabálysértések vagy bűncselekmények miatt, és összesen 7363 lej bírságot szabtaki ki mintegy 2,6 millió lej értékben.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás