A családon belüli erőszak elkövetői ezután nem vehetik fel a gyerekük után járó pótlékot

2023. április 12. – 15:16

Másolás

Vágólapra másolva

Döntő házként fogadta el szerdán a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely lehetővé teszi, hogy családon belüli erőszak miatt hatályban lévő távoltartási végzés esetén az a szülő kapja kézhez a gyermeknevelési pótlékot, akinek gondozására bízta a bíróság a kiskorút. A 2003/217-es, illetve az 1993/61-es törvényt módosító tervezetet a szenátus korábban már elfogadta.

Az Agerpres összegzése szerint az egyik módosítás szerint az a személy, akinek az életét, testi vagy lelki épségét vagy szabadságát valamely családtagja erőszakos tettel veszélyezteti, kérheti a bíróságtól távoltartási végzés kiállítását; ebben a bíróság ideiglenes jelleggel eltilthatja az elkövetőt a gyermeknevelési pótlék (gyermekpénz) átvételétől, illetve azt a szülőt jogosíthatja fel a gyermekpénz átvételére, akinek gondozására bízták a kiskorút.

Ilyen döntés esetében az eltiltásról azonnal értesítik a megyei vagy bukaresti kifizetési és szociális felügyeleti ügynökséget. Az eltiltás a távoltartási végzés, illetve a kiskorú-elhelyezés érvényességi ideje alatt marad hatályban.

Egy másik módosítás értelmében a gyermekpénzt egyik szülőnek kézbesítik a szülők megállapodása alapján, vagy válás esetén a szülők közjegyző által hitelesített megállapodása alapján, illetve ha a szülők között nézeteltérés támad ebben a kérdésben, akkor bírósági döntés vagy bíróság által kiadott távoltartási végzés alapján annak a szülőnek, akinek a gyermek a gondozásában marad.

A jogszabályt kihirdetésétől számítva 45 napon belül kell gyakorlatba ültetni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!