Április végétől újra látogatható lesz a temesvári dóm

Négy évig tartó felújítás után április végén nyitják meg a hívek és a látogatók előtt a temesvári dómot – közölte csütörtökön az MTI a polgármesteri hivatal Facebook-posztja alapján.

Temesvár római katolikus székesegyháza a város egyik fő látványossága, története során ez volt a legnagyobb restaurálási munkálat.

A bejegyzés szerint a műemlék épületet kívül és belül tatarozták, kicserélték a padlózatot és a fűtésrendszert, restaurálták a bútorzatot, szobrokat, ólomüveg-ablakokat, korszerű térfigyelő, hang- és videórendszert szereltek be.

A barokk stílusban, 1736 és 1773 között épült dómban három nyelven, románul, magyarul és németül tartanak szentmiséket, és a püspök által celebrált szertartások latin, bolgár, horvát, cseh és szlovák nyelvű részeket is tartalmaznak – mutatott rá a városvezetés.

A Nyugati Jelen korábban arról számolt be, hogy a restaurálás során a szentély egyik vitráliáján látható Szent István király fejére is visszakerült a korona. Az aradi lapnak nyilatkozó Claudiu Sergiu Călin, a temesvári püspökség levéltárosa emlékeztetett, hogy az 1930-as években ezt felső utasításra „sapkára” cserélték, de most visszaállították eredeti állapotába.

A temesvári római katolikus püspökség több turistát remél a felújítástól, a restaurált dómot az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő bánsági nagyváros egyik fő attrakciójának szánják.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!