Őrizetbe vették a buszsofőrt, aki ököllel esett neki az egyik utasnak
Őrizetbe vettek a hatóságok egy 56 éves Bákó megyei autóbuszsofőrt ütlegelés, közrend- és csendháborítás miatt, miután a közösségi médiában megjelent róla egy felvétel, amelyen látszik, hogy egy idős nővel kiabál, és többször megüti, írta a G4media.ro.
Az autóbusz egyik utasa filmezte le a jelenetet. A felvételből az derül ki, hogy a sofőr meglehetősen agresszíven akarta rávenni a nőt, hogy üljön le, szidni kezdte, és többször megütötte a fejét. Ekkor több utas is rászólt, hogy hagyja abba az ütlegelést.
A rendőrség a film alapján azonosította a férfit, akit azóta a G4media információi szerint őrizetbe is vettek. A Bákó megyei rendőrség szerint az áldozatot egyelőre keresik, eddig ugyanis nem tett feljelentést.
A bűnügyi eljárás elindításáról a Bună Ziua Bacău portál számolt be, mint írják, a férfi egy ideje a Bákó-Onești járaton dolgozott sofőrként, lobbanékony természete közismert volt.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!