Román-lengyel együttes kormányülés: a két ország közösen fejlesztené a védelmi iparát

2023. március 28. – 19:00

Román-lengyel együttes kormányülés: a két ország közösen fejlesztené a védelmi iparát
Mateusz Morawiecki lengyel és Nicolae Ciucă román miniszterelnök a lengyel román együttes kormányülés utáni közös sajtótájékoztatón, 2023. március 28-án – Fotó: gov.ro

Másolás

Vágólapra másolva

Együttes ülést tartott Románia és Lengyelország kormánya kedden a bukaresti Victoria-palotában, majd Nicolae Ciucă és Mateusz Morawiecki közös sajtótájékoztatón számolt be az eseményről.

Miközben ukrajnai háború komolyan veszélyezteti Magyarország és Lengyelország hosszútávú szövetségét, és a két állam kapcsolata „egyre mérgezőbb”, Románia és Lengyelország közeledése egyre nyilvánvalóbb. A tavaly Varsóban leszögezett együttműködési megállapodás alapján a román és a lengyel kormány közös bukaresti ülésén eldöntötték a védelmi iparral foglalkozó közös technikai bizottság felállítását, jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök az Agerpres szerint. A román kormányfő elmondta, a műszaki bizottság kidolgozza azokat az elemeket, amelyekkel közösen fejleszthetik a két ország katonai felszerelést és haditechnikai eszközöket gyártó képességét.

Ciucă hozzátette, hogy a katonai felszerelések közös beszerzését is meg lehetne fontolni.

A lengyel kormányfő hangsúlyozta a két ország közötti védelmi együttműködés fontosságát, mind kétoldalú szinten, mind a NATO-n és az Európai Unión belül.

A közös kormányülésen célkitűzéseket és cselekvési irányokat határoztak meg a kutatás, fejlesztés és digitalizáció területén, szóba kerültek a mindkét országot érintő demográfiai kérdések, a népességfogyás megállításának fontossága és a fiatal családok támogatásának szükségessége.

A felek együttműködésről állapodtak meg az ifjúság és sport, illetve a sürgősségi helyzetek kezelésének terén, az együttes ülés végén el is fogadtak két nyilatkozatot ezekben a témákban.

Ugyanakkor Nicolae Ciucă „nagyon jóknak” nevezte a két kormány közötti megbeszéléseket a védelem, a külügy és szállítási infrastruktúrafejlesztés terén. Mint elmondta, felmerült a Via Carpathia és a Rail-2-Sea kiépítése, amely révén megvalósulhat a konstancai és a gdansk-i kikötő összekapcsolása. Ez nemcsak Románia és Lengyelország, hanem Magyarország, Szlovákia és Bulgária számára is előnyös lenne, és Ukrajnának is segítséget jelentene – mondta a román miniszterelnök.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kifejtette, az ukrajnai háború „a szolidaritás nagy próbáját” jelenti az Európai Unió számára, és ezen Románia és Lengyelország kiválóan vizsgázott. Hozzátette, azok az országok, amelyek egykor a vasfüggöny mögött voltak, pontosan átérzik a határaiktól keletre zajló eseményekben rejlő veszélyeket és fenyegetéseket.

„Ma már minden európai államfő tudja és hallotta, amit mi mondtunk a múltban” – fogalmazott Mateusz Morawiecki.

„A súlypont elmozdul Lengyelország, Románia és a közép-európai országok irányába. Éppen a lengyel és román vezetők mondták éveken keresztül: »Ne építsétek meg az Északi Áramlat 2-t, ne váljunk függővé Oroszországtól«... Ezt mondtuk mi is, a mi kormányunk és a román kormány is. Sajnos bebizonyosodott, hogy igazunk volt. Ma, miután már elszenvedtük a következményeket, nyugati partnereink nekünk adnak igazat. A múltban felállított diagnózisaink beigazolódtak”

– mondta a lengyel kormányfő.

A közös kormányülésen a lengyel és a román miniszterelnök közös politikai nyilatkozat elfogadásáról döntött. Nicolae Ciucă elmondta, hogy a lengyel miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen mindketten a leghatározottabban elítélték az Oroszország által Ukrajna ellen indított agressziót, amely súlyosan sérti a nemzetközi jogot és az Orosz Föderáció által vállalt nemzetközi kötelezettségeket, Ukrajna szuverenitását és területi integritását, valamint az államhatárok sérthetetlenségét.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Klaus Iohannis román államfővel is találkozott kedden Bukarestben – Fotó: presidency.ro
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Klaus Iohannis román államfővel is találkozott kedden Bukarestben – Fotó: presidency.ro

A két kormányfő ismét leszögezte, hogy a két ország következetesen támogatást nyújt Ukrajnának, és határozottan elítéli az erőszak jogellenes alkalmazását, bármilyen eredmény elérése érdekében is történik.

Romániai látogatása alkalmából a lengyel miniszterelnök Klaus Iohannis államfővel is találkozott. Iohannis a találkozó után kijelentette, hogy a Lengyelországgal fennálló szoros biztonsági és védelmi kapcsolatokat a két gazdaság potenciáljának megfelelő gazdasági együttműködéssel kell kiegészíteni. Lengyelország Románia egyik legfontosabb kereskedelmi partnere a régióban: 2022-ben a kétoldalú kereskedelem volumene rekordszintet ért el, közel 11 milliárd euróra rúgott – fogalmazott Iohannis.

„Lengyelország közeli és régi barátja, kulcsfontosságú stratégiai partnere és megbízható szövetségese Romániának. Erős közös stratégiai és biztonsági érdekeink vannak, amelyeket a jelenlegi rendkívül feszült regionális biztonsági helyzet is megerősít” – mondta az államelnök.

Az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszió elítélése, illetve Ukrajna és az ukrán nép támogatása mellett a fekete-tengeri térség és a keleti szárny biztonsági helyzetére is kiterjedt a megbeszélés Iohannis beszámolója szerint, aki azt is leszögezte, Románia nagyra értékeli Lengyelország aktív támogatását a schengeni csatlakozás ügyében.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!