Az utcán késeltek meg egy nőt Oláhszentgyörgyön

Késsel támadt kedd reggel egy 35 éves nőre a férje a Beszterce-Naszód megyei Oláhszentgyörgy városában, írja az Agerpes alapján a Digi24.ro. Az áldozatot kilenc szúrás érte, a kórházban sürgősségi műtéttel próbálnak segíteni rajta. Az elkövető elmenekült a tett helyszínéről, később pedig már csak a holttestére találtak rá egy raktárhelyiségben, ahol felakasztotta magát.

A házastársak válófélben voltak, és már nem laktak együtt. A férfi kedd reggel hét órakor az utcán támadt a feleségére, amikor a nő munkahelyére tartott. A Beszterce-Naszód megyei főügyész közleménye szerint előbb összeszólalkoztak, majd a férfi kést rántott elő, és kilencszer szúrta meg a nőt, majd elhagyta a helyszínt. Néhány órával később holtan találtak rá a lakása melletti raktárhelyiségben.

A párnak van egy 16 éves gyermeke, írja még a Digi24.ro.

A nyakán, a mellkasán és a kezén megszúrt nő eszméleténél volt, amikor kórházba került, életveszélyes sérülései miatt azonban az azonnali műtét mellett döntöttek, közölte a Besztercei Megyei Sürgősségi Kórház.

Az ügyben gyillkossági kísérlet vádjával indítottak eljárást.

Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!